Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English
IKSZT Országos Szakmai Találkozó 2013Idén második alkalommal rendezték meg az IKSZT Országos Szakmai Találkozót március 5-én, Budapesten. A szolgáltató terek kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a következő, 2014–2020-as költségvetési időszakban.

Március 5-én a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Darányi Ignác termében rendezték meg a II. IKSZT Országos Szakmai Találkozót a közösségi terek munkatársai számára. Napjainkra a 635 támogatást elnyert Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) címbirtokos több mint fele kezdte meg működését országszerte – hangsúlyozta Eperjesi Tamás. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) igazgatója hozzáfűzte, az IKSZT mára egy olyan mozaikszó, amelyet egyre többen ismernek Magyarországon, hiszen a program több mint egymillió állampolgárt érint.

2013-ra már 335 IKSZT nyitotta meg kapuit és az elkövetkező időszakban csaknem ugyanennyi szolgáltató tér kezdheti meg működését – emelte ki köszöntő beszédében Mezőszentgyörgyi Dávid, a NAKVI főigazgatója. „A támogatást elnyert címbirtokosok nem csupán egy épület felújításához, átalakításához kaptak segítséget. Az átadás után nem csukódhat be az ajtó, tartalommal, programokkal kell megtölteni a teret, ehhez is adhat most segítséget ez a találkozó" – fogalmazott a főigazgató. A következő, 2014–2020-as uniós költségvetési tervekről elmondta, az IKSZT programhoz hasonlóan a használaton kívüli, leromlott infrastruktúrájú vidéki épületek funkcióváltással történő megújítása a járandó út.

Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője előadásában a kormányzat közművelődési törekvéseit részletezte. Mint elmondta, a fejlődés útjában a bizalmatlanság és tehetetlenség áll, melyre megoldást nyújthat a közösség fejlesztése és erősítése. Ehhez helyi tudáson alapuló stabil gazdaságra van szükség, „mindez azonban homokra épített ház csupán, ha nem ismerjük hagyományainkat és kultúránkat" – emelte ki Beke Márton. A kormányzat egy olyan megyei szintű szakmai szolgáltató rendszert épít ki, mely a megyei irodák révén valóban közösségközpontú, hatékony és gyors támogatást, segítséget nyújt majd a helybélieknek. Térségi, települési szinten pedig az IKSZT-k tölthetik be ezt a szerepet, a helyi társadalom megújulásának, a vidék kulturális fejlődésének kiemelt központjaiként.

Erdős Balázs, a NAKVI vidékfejlesztési igazgatóhelyettese és a Közösségi Fejlesztések Osztályának leköszönő vezetője az IKSZT-k szakmai beszámolásának újdonságait emelte ki. Elmondta, az intézet új feladatként kapta az online szolgáltatástervezési és beszámolási felület üzemeltetését, mely mögött egy dinamikus és folyamatos fejlesztői háttértámogatás áll a jövőben. A NAKVI, mint az IKSZT címpályázatok szakmai módszertani kezelője koordinálja a szolgáltató terek beszámolását is, melynek egyik innovatív eszköze, hogy ezentúl negyedévente, elektronikus úton lehet benyújtani a szakmai beszámolót, megkönnyítve és lerövidítve ezzel a mind két felet érintő adminisztrációs terheket.

A Bács-Kiskun megyei Katona József Könyvtár mintaadó gyakorlatáról beszélt Ramháb Mária, az intézmény főigazgatója. A megyei szintű Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer fejlesztéseinek köszönhetően 2013-ra 71 új település csatlakozott a megyei könyvtárhoz és a 2006-ban összesített éves 60 ezres látogatottsághoz képest 2013-ra ez a szám meghaladta a 272 ezer főt, mintegy 13 ezer új regisztrációt rögzítettek, valamint a helyben olvasás is csaknem hatszorosával növekedett. Mintegy ötven településen sikerült átalakítani a könyvtárat, melyekre új lehetőségként, közösségi térként is tekintenek a helyiek. Az IKSZT-k, mint kötelező könyvtári szolgáltatást is nyújtó helyszínek szintén bekapcsolódhatnak a rendszerbe, így többek között Balázspusztán, Ladánybenében és Ágasegyházán is sikeresen zajlik a program.

A Magyar Vidék Szövetség elnöke, Gelencsér Géza rámutatott az IKSZT-k lehetséges szerepére a közösségi irányítású helyi fejlesztésben (CLLD). Kiemelte: egyszerre kell gazdasági, társadalmi és környezeti dimenzióban tervezni, és az IKSZT-nek is ilyen „multi-dimenziósnak" kell lennie. Ezt igyekeznek megvalósítani a törökkopányi szolgáltató térben is, ahol a gyerekeknek, időseknek, civil szervezeteknek és hátrányos helyzetűeknek is olyan programokat és képzéseket biztosítanak, amelyek vállalkozásra, fejlesztésre ösztönzik a helybelieket.

V. Németh Zsolt, vidékfejlesztésért felelős államtitkár az IKSZT-programról elmondta, az épületek átadása után most veszi kezdetét egy összetett feladat, a helyi közösségek és a gazdaság fejlesztése. „De legyen bármilyen funkciója is a közösségi térnek, a legfontosabb, hogy ott emberek találkozhassanak, hiszen ezen találkozások százai, ezrei fonják a település kapcsolatait szorosabbra" – fogalmazott az államtitkár.

Forrás: UMVP.hu

Ramháb Mária előadása 24.05 MB vnd.ms-powerpoint
Erdős Balázs előadása 1.75 MB vnd.ms-powerpoint
Mezőszentgyörgyi Dávid előadása 2.74 MB vnd.ms-powerpoint
Bogdánné Laczkó Erzsébet előadása 493 KB vnd.ms-powerpoint
Beke Márton előadása 573 KB vnd.ms-powerpoint
Nagy Ádám előadása 506 KB vnd.ms-powerpoint
Gelencsér Géza előadása 10.02 MB vnd.ms-powerpoint
Böröcz Lívia előadása 3.62 MB vnd.ms-powerpoint
Budai Krisztina előadása 91 KB vnd.ms-powerpoint
Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760