Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Ipolytölgyes IKSZTAz "IKSZT ifjúsági szolgáltatások-programok Pest megyei mentorálása" program keretében a Pest megyei IKSZT munkatársak szakmai látogatásokat tesznek a már működő IKSZT-kben, ahol a fogadó intézmények bemutatják az IKSZT működését, tevékenységi területeit.

Elsőként 2013. március 8-án az ipolytölgyesi IKSZT-be látogattak el.

ProjekttáblaAz Ipolymenti Vállalkozók Klubja 53 millió forint európai uniós támogatásból alakított ki Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret.

Az IKSzT átadásán a helyiek ipolytölgyesi dalokkal és táncokkal ünnepeltek, az átadás alkalmából pedig V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott beszédet:



Ipolytölgyes IKSZT"Kölcsey Ferenc azt mondta: <<Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé>>. Márai Sándor szerint pedig az életnek értelmet csak a szolgálat adhat. Mindketten nekünk, embereknek szánták gondolataikat, de én azt hiszem, ezek az igazságok éppúgy vonatkoznak az épületeinkre is.

Úgy gondolom, a vidék jövője azokon a közösségeken múlik, akiknek vannak tervei, vágyai, és ezek megvalósításához van elég hitük és kitartásuk is. Bátran mondom, hogy szerte a magyar vidéken, s azon belül itt, Ipolytölgyesen is, szép számmal találkozhatunk velük.

Ipolytölgyes IKSZTNekik szeretnénk otthont, teret nyújtani az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér Programmal. Ezért támogatjuk, hogy az üresen, kihasználatlanul álló vagy épp rossz állapotban lévő épületeket a tevékeny közösségek felújítsák, berendezzék, belakják, és megtöltsék élettel és tartalommal. Mert végső soron az épületek mindig olyanná válnak, mint az őket használó közösségek.

 Az Önöké egy tér, ami szolgál: információval, programokkal, segítségnyújtással. Az Önöké egy tér, ami közösséget épít, kapcsolatokat erősít, élményeket nyújt.

Ipolytölgyes IKSZTÉrtelmet nyer a furcsa betűszó: IKSZT, valamint a betűszó mögött álló komoly szavak. Mától az Önöké egy tér, ami integrál, azaz kortól és érdeklődési körtől függetlenül befogadja a különböző csoportokat.

S mindezt itt, egy helyen, egy épület falai között. Használják ki ennek az előnyeit, s találkozzanak itt egymással minél többször, mert minden találkozás sző majd egy-egy finom szálat Önök közé, és ezernyi ilyen szál fonja össze és tartja egyben a közösségüket."

Ipolymenti Vállalkozók Klubja Címbirtokosi okirat Nyitvatartási idő

 

Kapcsolódó cikk>>>

Információ: Kiss Gábor Boldizsár

A projekt az IFJ-GY-12-B-3 pályázat keretében valósul meg.

Támogatók: 

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma

Gyermek és Ifjúsági AlapprogramGyermek és Ifjúsági Alapprogram

Pályázatkezelő:

 Nemzeti Család- és Szociálpolitikai IntézetNemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760