Nyomtatás 

Pályaválasztási börze a Budapesti Művelődési Központban Pályaválasztási börzére került sor 2014. november 6-án a Budapesti Művelődési Központban (XI., Etele út 55.).
Segítettünk az iskolaválasztásban:
41 középiskola kapott bemutatkozási lehetőséget sulibemutatókkal, színpadi programokkal.
A résztvevő iskolákat itt tekintheti meg »
Fotók a Facén »

Pályaválasztási börze a BMK-banBudapesten közel 300 középiskola várja a diákok jelentkezését a következő tanítási évre. A hatalmas kínálatból kiválasztani a megfelelőt nem kis feladat. A nyolcadik osztályosok és szüleik döntését segítettük november 6-i rendezvényünkkel, ahol egyszerre 41 iskola képzési kínálatával ismerkedhetett meg a hozzánk látogató.

A kiállító iskolák között szakiskolákkal, szakközépiskolákkal, gimnáziumokkal egyaránt megismerkedhettek. Kínálatuk meglehetősen színes: a két tanítási nyelvű oktatás mellett jelen voltak vállalkozói, humán, műszaki, közgazdasági, idegenforgalmi, informatikai, vendéglátóipari, kertészeti, kereskedelmi, környezetvédelmi, művészeti szakmai képzést nyújtó intézmények is. 

Az idén az iskola-bemutató előadások mellett színpadi programokat is hoztak az iskolák, így nemcsak az oktatási intézmény szellemiségét, hanem az adott intézményekben tanuló diákok produkcióit is láthatták az érdeklődők.

A Pályaválasztási börzén jelen voltak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye pályaorientációs tanácsadói, akik különböző tesztekkel és tanácsadással segítették a fiatalok sikeres pályaválasztását. Szintén bemutatta szolgáltatásait az Új Nemzedék Kontaktpont Iroda hálózat.

Színpadi programok

Idő

                                                 Iskola

10:30

Egressy Béni Református Művészeti Középiskola

11:30

Budapest Táncművészeti Stúdió Szakközépiskola

12:30

Kovács Pál Gimnázium

13:30

Modell Divatiskola Iparművészeti, Ruha- és Bőripari Szakközépiskola és Szakiskola

14:30

Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola

15:30

Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola

16:30

Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola

 

 Az iskolák bemutatkozó előadásai

Idő

                                           Előadás

10:15

Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

10:30

Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont

10:45

Budapest Táncművészeti Stúdió Szakközépiskola

11:00

Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium

11:15

Csete Balázs Szakközépiskola

11:30

Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

11:45

Egressy Béni Református Művészeti Középiskola

12:00

Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola

12:15

Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola

12:30

Európa 2000 Turisztika- Vendéglátó, Film és Kommunikációs Középiskola, Szakképző Iskola

12:45

Facultas Humán Gimnázium

13:00

Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola

13:15

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

13:30

Kovács Pál Gimnázium

13:45

Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

14:00

Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola

14:15

Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola

14:30

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szociális Gondozó és Ápolóképző Szakiskola

14:45

 

15:00

Terézvárosi Kereskedelmi és Közigazgatási Szakközépiskola

15:15

Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola

15:30

Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola

15:45

Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola

16:00

Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskola

16:15

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola

16:30

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola

16:45

Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola

 

Mit hol találsz meg:

A földszinten:
 
1. emelet:
 
2. emelet:
2. emelet 211. terem:
 
2. emelet Kamara terem:
 
2. emelet Művész terem:

 

 A bemutatkozó intézmények:

A földszinti Információs irodában a rendezvény időtartama alatt igazolás átvehető.
Kérjük, hozd magaddal a diákigazolványodat.

Információ: 371-2760

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55.
GPS koordináták:
N47.464206, E19.03141

Intézményünk tömegközlekedéssel
megközelíthető:  az M4-es metróval, 7, 103, 107, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park megállónál kell leszállni.
Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.

Közművelődési Minőség Díj 2012Közművelődési Minőség Díj 2012