Nyomtatás 

HomeCamp – online nyári tábor kicsiknekA koronavírus „időszámítása idején nem minden szülő engedi el szívesen gyermekét táborozni, előfordulhat, hogy elfogyott a szabadsága, esetleg szűkösebbek a keretek, így elmarad a közös nyaralás. Éppen ezért egy kis segítségre nyáron is igen nagy szükségük lenne... Online táborunkkal az otthon maradt családoknak szeretnénk segíteni, s egy kis időre lekötni a lurkók figyelmét: minden napra egy-egy tervezett programmal hétfőn Oli bácsi meséi» kedden Zene-bona» ♦  szerdán Természeti kisokos»♦  csütörtökön Mesefilmvarázs» ♦  pénteken Mancsocska nyári kézművesműhely»  Alapanyagok, eszközök»

HomeCamp – online nyári tábor kicsiknek Az aprónép még nem érti igazán, miért változott meg egyik pillanatról a másikra a világ. A kisgyerekek ebben az „új” világban nehezen viselik az új szabályokat, s a szülők sincsenek ezzel másképpen, ami szintén teljesen természetes állapot. Programsorozatunkban minden napra jut egy játékos foglalkozás és egy kora délutáni mese a szieszta idejére.
– Hétfőnként a meséké és a képzeleté a nap,
– keddenként zenélünk, hangszerekkel ismerkedünk,
– szerdánként eljutunk a Vácrátóti Botanikus kertbe, a Budakeszi Vadasparkba, az Állat- és Növénykertbe és a Tropicáriumba.
Csütörtökönként félórás, kortárs meseválogatások varázsolják el a gyerkőcöket.
– Péntekenként a Mancsocska nyári kézműves műhelyben emojikat, tigrist, elefántot, papagájt és barátaidnak meglepetést készíthetsz. 

Következzék egy kis könnyebbség az otthon töltött napokra...

 

 

 

 

Hétfőn meghallgathatjátok:

HomeCamp – Oli bácsi déli meséi, Pál utcai fiúkMai összeállításunkban fogadjátok szeretettel Oli bácsi korábbi esti meséjének ismétlését. :)

 

Forrás: Libris Vento, 2008

Zene: Leslie Lamar zeneművei
(www.youtube.com/leslielamar)

Mesemondó: Balázs Olivér
(https://www.facebook.com/balazs.oliver)
(https://www.youtube.com/user/PurpleRainStudio)

 

Kedden egy fúvós és egy pengetős hangszerrel ismerkedhettek meg:

HomeCamp – Zene-bona: ismerkedj hangszerekkel! Hangszerbemutató következő állomása: a hegedű és a gitár.

A hangszerbemutatón Andi a hegedűt és Balázs a gitárt mutatja be nekünk. Köszönjük a közreműködésüket!

 

 

Mai összeállításunkban fogadjátok szeretettel Oli bácsi korábbi esti meséjének ismétlését. :)

Forrás: Libris Vento, 2008

Zene: Leslie Lamar zeneművei
(www.youtube.com/leslielamar)

Mesemondó: Balázs Olivér
(https://www.facebook.com/balazs.oliver)
(https://www.youtube.com/user/PurpleRainStudio)

 

Szerdán sétát teszünk a Tropicáriumba! Kvíz kérdésekre várjuk válaszotokat:

HomeCamp – Ternészeti kisokos: irány a Vácrátóti Botanikuskert!Gyere és csatlakozz Oakley bagoly utazásához, ahol felfedezzük a Tropicárium világának rejtelmeit!

Ne feledjétek, minden állomásunk végén egy játék vár rátok! Nagyon szemfülesnek kell lennünk, mert a játék során vissza kell emlékezni mindarra, amit tapasztaltunk és tanultunk!

 A játék a Kahoot! kvízoldal segítségével zajlik, ahová az óvodások és a kisiskolások csatlakozhatnak. A videóban szereplő kód és becenév megadása után kezdetét veheti a verseny! Induljon a kaland!

 

Mai összeállításunkban fogadjátok szeretettel Oli bácsi korábbi déli meséjének ismétlését. :)

Forrás: Grimm-mesék kincsestára
Alexandria kiadó, 2015

Zene: Leslie Lamar zeneművei
(www.youtube.com/leslielamar)

Mesemondó: Balázs Olivér
(https://www.facebook.com/balazs.oliver)
(https://www.youtube.com/user/PurpleRainStudio)

 

 

  E hét csütörtöki félórás mesefilm válogatásunk: Mesék a nagyvilágból

HomeCamp – MesefilmvarázsEheti mesefilm válogatásunk összeállításában a Dot & Line és a Kedd Stúdió volt a segítségünkre :) Köszönjük nekik a fáradhatatlan munkát, melyet a rövidfilmek terjesztéséért tesznek.

 

Geri sakkozik (1997)
Rendező: Jan Pinkava
A pixar egyik első animációs filmje 1997-ből

 

Maestro (2007)
Rendező: M. Tóth Géza
Az operaénekes sztár a színfalak mögött a nagy fellépésre készül sürgő-forgó féminasával. A csattanóra épülő kisfilmet Oscar-díjra jelölték.

 

Dustin (2014)
Rendeyő: Kristina Jaeger
Egy kutya és egy poszívó története

 

Pénteki Mancsocska nyári kézművesműhelyünk következő részében is izgalmas dolgokat készítünk: )

HomeCamp MancsocskaMancsocska nyári kézművesműhely során ezen a héten fényképalbumot készítünk :)

 

 

  Alapanyagok és eszközök listája:

 Fényképalbum

 Fényképalbum

Visszanézhető online karantén foglalkozásaink »

 Fel a Mancsokkal! Az egész Családot szeretettel várjuk online foglalkozásainkra! Alkoss velünk otthonról a legegyszerűbb alapanyagoktól kezdve egészen az újrahasznosított termékekig. 
♦ Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol rengeteg más ötletet is megosztunk veletek! 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Információ: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , +36 1 371 2760

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

A Budapesti Művelődési Központ által szervezett számos programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videofelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55/a.
GPS koordináták:
N47.464206, E19.03141
Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető:  az M4-es metróval (akadálymentes), az 1-es villamossal, a 7, 103, 107, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.

Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: BMK Facebook oldal
Szeresse Ön is elkapott pillanatképeinket: BMK az Instán
Kövesse szösszeneteinket a Twitteren!
Látogasson el Youtube oldalunkra is: BMK Youtube csatorna
Lapozzon bele kiadványainkba: a BMK kiadványai az Issuun.

 Közművelődési Minőség Díj 2012Közművelődési Minőség Díj 2012