KATTINTS RÁ, NAGYI!® jubileumi programra vártuk a netnagyikat 2011. május 9-én Budapesti Művelődési Központban. Beszámolónkat a BMK Facebook profilján olvashatta.
A 2001-ben a Budapesti Művelődési Központ programjaként útjára indult „Kattints rá, Nagyi!®” tanfolyam több ezer lelkes netnagyival gazdagította a világhálót, akik már nem jönnek zavarba az internetes kommunikáció kihívásaitól. E-mailen leveleznek távolba szakadt rokonaikkal, csetelnek az unokákkal, a csipkebogyó-gyűjtő túrán készült képeket pedig online galérián keresztül osztják meg egymással. A tanfolyam történetének 10 éve alatt az egykor a helyi – újbudai – nyugdíjasoknak indított programból számos elismeréssel rendelkező országos hálózat lett: jelenleg 38 helyen folyik az idősek internetes ismereteinek oktatása, a kezdeményezés pedig 2010-ben megkapta a „Hálózati Tanulásért Díjat” a Tempus Közalapítványtól. Úgy gondoljuk, nemcsak az izgalmas „tinédzserévek” kezdetét illenék megünnepelni a tanfolyam tízéves fennállása alkalmából, hanem az eddig elért eredményeket is: épp ezért 2011. május 9-én egész napos, nyereményjátékkal színesített jubileumi programra vártuk végzett hallgatóinkat, melyen fődíjként az országos hálózat szponzora, a UPC Magyarország Kft. által felajánlott laptopot is kisorsoltuk.
„KATTINTS RÁ, NAGYI!®” JUBILEUMI PROGRAM
10.00–12.00
• Köszöntő – Margittai Katalin igazgató, Budapesti Művelődési Központ
• Klubfoglalkozásoktól a határokon átívelő oktatási hálózatig
Kiss Gábor Boldizsár programvezető, BMK – „Kattints rá, Nagyi!”® szenioroktatási hálózat
• Az internet megszelídítése – nagyi az iskolapadban
• Iskolapadból a „katedrára” – ahogy az önkéntes oktató látja a tanfolyamot
• A vonal végén: Csíkszereda! – Skype kapcsolat élőben
• A vonal végén: Finnország! – Skype kapcsolat élőben
• Lájkolom! – nagyi a Facebookon
• A szponzor köszöntője – Szűcs László – UPC Magyarország Kft.
• Nyereményjáték, sorsolás.
A fődíjat átadja: Szűcs László, UPC Magyarország Kft.
12.00 – 13.00 – Szünet, büféebéd 13.00 – 15.00 – Műhelyfoglalkozások
Picasa workshop – az érdeklődő netnagyik számára
A Kattints rá, Nagyi!® helyszíneiről itt tájékozódhat>>>
Az országos képzési hálózat fotógalériája és a program sajtóvisszhangja itt érhető el.
A rendezvény támogatója:
- Részletek
- Szülőkategória: BMK Rendezvénymúzeum
- Kategória: BMK lezajlott intergenerációs programok
- Megjelent: 2011. máj. 09
- Módosítás: 2011. máj. 09
- Találatok: 4445