A Hulladékból termék című környezetvédelmi szakkiállítást Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg (2009. május 7-én) 110 érdeklődő és a sajtó képviselői jelenlétében.
A kiállítást megtekintette Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Molnár Gyula Újbuda polgármestere, a tárlatvezető Hankó Gergely az Öko-Pack Kht. marketingmenedzsere.A kiállításmegnyitó egyik kiemelkedő programjaként a Modell Divatiskola Újraruha divatbemutatóját csodálhatták meg meg az érdeklődők.
A programról az MTV1 Regionális híradója és újságcikkek, illetve online írások tudósítottak,
valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is beszámolt róla.
A kiállítást 7 500 látogató tekintette meg, közöttük iskolai és óvodai csoportok (közülük 716 fő regisztrált).
Nagy sikerrel zárultak kapcsolódó rendezvényeink is:
• RuhÁZD fel a Világot! meghívásos környezetvédelmi pályázat,
• Te+a Világ! Rekreatív gyermek- és ifjúsági program.
A RuhÁZD fel a Világot! meghívásos környezetvédelmi pályázatra 18 pályázó 30 pályaművéből 25 alkotás került kiállításra a RuhÁZD fel a Világot! minitárlat keretében.
Te+a Világ! program (megrendelhető tematikus programok és tematikus nap)
Az NKA 2008/4511 pályázat forrásának terhére 13 tematikus Öko-órát szolgáltattunk közoktatási intézmények számára, melyek keretében a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés egyes területei kerültek játékos, interaktív formában feldolgozásra. Az Öko-órákon 256 gyermek vett részt.
2009. május 16-án tematikus gyermek és ifjúsági rendezvényt szerveztünk Te+a Világ! címmel. Az ingyenes rendezvényen 65 látogató vett részt.
A legkisebbeknek gyermekszínházi előadás és játszóház, filmvetítés, a nagyobbaknak sámánszobor-faragás hungarocellből és kreatív újrahasznosítási foglalkozások formájában hoztuk testközelbe a környezettudatosságra nevelés tematikát. Este kongadobosok koncertje zárta a rendezvényt.
Együttműködő partnereink az Öko-Pack Kht., a Hulladék Munkaszövetség és a Modell Divatiskola voltak.
Támogató partnereinknek az Öko-Pack Kht.-t, a General Press Kiadót, a Gaia Gaza Kft.-t, a Tropicarium Budapestet, valamint a Katalizátor Kiadót sikerült megnyernünk.
********************************************************************************************************************************
Budapesti Művelődési Központ kreatív pályázatot írt ki 2009-ben a környezetvédelem és szelektív hulladékgyűjtés jegyében a Modell Divatiskola diákjai számára.
1. A pályázat célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a környezettudatos gondolkodást, ráirányítsa figyelmüket a környezetünkre veszélyt jelentő hulladékok problémájára, s bővítse a hulladékok kezeléséhez, felhasználási lehetőségeihez kapcsolódó ismereteiket.
A pályázati kiírás a fiatalok kíváncsiságát felkeltve, különböző újrahasznosítási lehetőségek feltárására, a kreatív újrahasznosítás módszereinek átgondolására ösztönöz.
A pályázat elvárása, hogy a fiatalok a rendelkezésükre álló, vagy általuk „termelt” hulladékokat, csomagoló- és maradékanyagokat (csomagolóanyagokat (papír, újság, karton, műanyagpalack, fémdoboz, nylon stb.) és maradékanyagokat, valamint különböző természetes és természetből vett anyagokat felhasználva, tervezzenek és készítsenek olyan ruházati termékeket, használati tárgyakat, amelyekkel felhívják a figyelmet a környezetvédelem és szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.
A pályázati határidőt meghosszabbítva: 2009. április 28-ig.
2. A pályázat időtartama
A pályázat 2009. március 1-jétől 2009. április 24-ig tart.
A pályázati anyag leadásának végső határideje: 2009. április 24., péntek 15 óra, Modell Divatiskola, Szentirmai-Joly Zsuzsanna és Gömöri Gyöngyi tanárnőnél.
3. A pályázók köre:
3.1. meghívásos pályázat a Modell Divatiskola TISZK (1133 Budapest, Vág u. 12–14.) számára,
3.2. 14 és 25 év közötti életkor,
3.3. egyénileg és csoportosan (létszámtól függetlenül), utóbbi esetben a csoportnévvel lehet pályázni.
4. Kategóriák:
Pályázni lehet hulladékok, feleslegessé vált, kidobásra ítélt anyagok, csomagolóanyagok felhasználásával, illetve maradékanyagból, valamint valóban környezetbarát (természetes) anyagból készülő pályaművel. Az említett anyagok a pályaművek alapanyagaként és dekorációs céllal egyaránt felhasználhatók.
Pályázni az alábbi kategóriákban lehet:
Pályázni az alábbi kategóriákban lehet:
4.1. Ruha-látványterv (kollekció)
4.2. Jelmez-látványterv
4.3. Díszlet látványterv
4.4. Használati tárgy terve (pl.: terítő, díszpárna, fali kárpit, egyéb lakásdekoráció stb.)
5. Anyaghasználat
5.1. A tervezésnél célszerű figyelembe venni, hogy a kivitelezés során az anyagok kombinálhatók.
6. A felhívás és a verseny kritériumai
6.1 A pályaművekhez kitöltött Jelentkezési lapot kell csatolni, mely elektronikusan letölthető a BMKNet Felhívások menüpont és a Modell Divatiskola honlapokról.
6.2. Egy jelentkező több pályaművel is pályázhat.
6.3. A látványterven ábrázolt pályaművek minimum egy, maximum három darabból állhatnak.
A kollekciótervek a következő darabokból tevődhetnek össze: ruha, cipő, kiegészítő, fejfedők.
6.4. A tervek felnőtt méretre készüljenek.
6.5. A látványtervek 2009. április 24., péntek 15 óráig fogadhatók el.
Figyelem, a pályázati határidőt meghosszabbítva: 2009. április 28-ig.
7. A pályaművek befogadása
7.1. A leadás helyszíne: Modell Divatiskola, Szentirmai-Joly Zsuzsanna és Gömöri Gyöngyi tanárnőnek.
8. A pályaművek kiválasztása
A pályaművek kiválasztása és zsűrizése: 2009. április 29. és 2009. április 30. között történik.
9. A bírálók
A bírálók az iskola szaktanáraiból és a Budapesti Művelődési Központ képviselőjéből állnak.
10. A bírálat szempontjai
10.1. Az előválogatás során és a díjak odaítélésénél a bírálók főként a látványterveken megjelenő pályaművekhez felhasználandó anyagok újrahasznosításának ötletességét és kreativitását veszik figyelembe.
11. Díjak
11. Díjak
11.1. A látványterveket kategóriánként (1. ruha/jelmez látványterve, 2. díszlet látványterve, 3. használati tárgy látványterve) díjazzuk.
11.2. A Modell Divatiskola diákjai által a kiírás szellemében elkészített ruhákat a Budapesti Művelődési Központban 2009. május 07-én a "Hulladékból termék" című szakkiállítás megnyitója keretében rendezett Újraruha-divatbemutatón bemutatják.
11.3. A kiválasztott legjobb látványterveket és az Modell Divatiskola diákjai által a kiírás szellemében elkészített tárgyakat a Budapesti Művelődési Központban időszaki minikiállítás keretében bemutatjuk.
11.1. A díjakat kategóriánként (ruha/jelmez/díszlet látványterv, ruha és/vagy jelmez, kiegészítő, használati tárgy) osztályozzuk.
11.2. A ruha és a kiegészítő kategóriákban kiválasztott legjobb pályaműveket a Budapesti Művelődési Központban 2009. május 07-én a című kiállítás megnyitója keretében rendezett divatbemutatón bemutatják.
11.3. A látványterv és a használati tárgy kategóriákban kiválasztott legjobb pályaműveket a Budapesti Művelődési Központban időszaki minikiállítás keretében bemutatjuk.
12. A pályázat publicitása
12.1. A kiválasztott legjobb látványterveket a Budapesti Művelődési Központban időszaki minikiállítás keretében bemutatjuk.
12.2 A kiválasztott legjobb látványtervek, a diákok által elkészített ruhák, tárgyak fotóit a Budapesti Művelődési Központ intézményi honlapjain: Kaleidoskop.hu (kulturális magazin), MiniTipp.hu (Hírek), Kulturális Szaknévsor Hírek rovatában, BMKNet.hu/Szakmai hírek, BMK ajánlatok/Rendezvények rovatában közzé tesszük.
13. Közzététel
13.1. A pályázatot megtekinthetik a Modell Divatiskola TISZK diákjai, tanárai, a szülők és a zsűri tagjai, valamint a BMKNet/Felhívások látogatói/felhasználói.
A kreatív pályázat felhívásának plakátja itt érhető el.
A kreatív pályázat Jelentkezési lapja innen tölthető le.
A kreatív pályázat teljes szövege itt olvasható.
RuhÁZD fel a Világot! pályázat díjátadójának képeit itt tekintheti meg.
************************************************************************************************************************************
Hulladékból termék – az ÖkoPack Kht. környezetvédelmi oktató- és szakkiállítására 2009. május 5–19-ig került sor a BMK-ban.
A tárlat a környezettudatosabb életmód és a szelektív hulladékgyűjtés témaköreit járta körbe – termékek, használati tárgyak és kreatív alkotások segítségével mutatta be a hulladékok feldolgozásában, újrahasznosításában rejlő lehetőségeket.
A megnyitóra 2009. május 7. (csütörtök) 14.00 órakor került sor.
A megnyitó programja:
Köszöntőt mond: SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter
A kiállítást megnyitja: PERNECZKY LÁSZLÓ programvezető, Hulladék Munkaszövetség
Összefogásra invitál és szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére bíztat
HORTI ZSÓFIA sajtószóvivő, Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
A kiállítás üzenetét és céljait ismerteti: HARTAY MIHÁLY ügyvezető, ÖKO-Pack Kht.
A Hulladékból termék szakkiállítás megnyitójának képei itt tekinthetők meg >>>
„ÖKO-DIVATSHOW” – Divatbemutató a Modell Divatiskola tanulóinak „ÚJRA-RUHA” modelljeiből
Az Újraruha divatshow képei itt tekinthetők meg >>>
RuHÁZD fel a világot! – minitárlat a Modell Divatiskola tanulóinak díjazott látványterveiből
RuhÁZD fel a Világot! pályázat díjátadójának képeit itt tekintheti meg. >>>
Kapcsolódó rendezvények
Te + a VILÁG - Rekreatív programok
A kiállítás helyszíne: Budapesti Művelõdési Központ, Budapest, XI. kerület, Etele út 55 (térkép>>).
A tárlat ingyenesen megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében,
hétköznap 8 és 19 óra, szombaton 13 és 18 óra között.
A Hulladékból termék című kiállítás meghívója innen tölthető le.
A Hulladékból termék című kiállítás plakátja innen tölthető le.
A Hulladékból termék kiállításról bővebb információkat itt tekinthet meg.
A Modell Divatiskoláról innen tájékozódhat bővebben.
Támogató partnereink: Katalizátor Könyvkiadó, General Press Kiadó Reklámügynökség és Nyomda Kft., Tropicarium Budapest, GAIAGAZA Kft.
********************************************************************************************************************************
2009. május 16-án Te+a Világ címen a Hulladékból termék kiállítás kísérőrendezvényeként játékos gyermek- és ifjúsági programok várták az érdeklődőket a Budapesti Művelődési Központban.
A programok a környezettudatosság, az újrahasznosítás, a kreatív kézművesség és az afrikai zene köré szerveződtek.
Az egészen kicsiknek interaktív mesedarab segített megérteni, mi történik a világ Négyszögletű Kerekerdőivel, ha az ember ilyen önző módon viselkedik saját kényelme érdekében.
Az örökké valamiben mesterkedő nagyobbacskákat a Re:Kreatív Műhely fogta be alkotó munkára, melyet a Cellux Csoport vezetett – a foglalkozásokon hulladékból készíthettek ötletes tárgyakat a gyerekek. Hogy a természetfeletti erők segítségét is a természet megmentésére fordíthassák, hungarocellből faraghattak sámánszobrokat azok, akik nem idegenkedtek egy kis modern mágiától. Ezt követően estébe hajlóan konga-koncert és afrikai tánctanítás mozgatta meg a fiatalokat.
Részletes program
15.00–16.00 óra: LÁZÁR ERVIN: A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ – mesedarab a Szentendrei Gyermekszínház és Kreatív Színházi Stúdió előadásában
16.00–19.00 óra: Öko-Pack és Humusz JÁTSZÓHÁZ, FAIR TRADE-bemutató, filmvetítés és kóstoló
16.00–18.00 óra: Kézműves műhely a CELLUX CSOPORTTAL a kreatív újrahasznosítás jegyében
17.30– 19.00 SÁMÁNSZOBOR-FARAGÁS hungarocellből szobrászművész segítségével
19.00– 20.00 KONGA DOBOSOK KONCERJE és AFRIKAI TÁNCOK TANÍTÁSA
A program ideje alatt 16.30-kor és 17.30-kor rendhagyó családi tárlatvezetéssel, majd értékes belépők sorsolásával várjuk az érdeklődőket.
Minden program ingyenes!
********************************************************************************************************************************
A Budapesti Művelődési Központban 2009. május 5–19-ig rendeztük meg az ÖkoPack Kht. „Hulladékból termék” című környezetvédelmi oktató- és szakkiállítását.
A kiállításhoz kapcsolódó ingyenes tárlatvezetés mellett játékos öko-órákra, interaktív környezetvédelmi foglalkozásokra vártuk iskolai csoportok jelentkezését.
A látványos és interaktív anyag oktató–nevelő jellege alapján könnyen beilleszthető az oktatási intézmények környezeti nevelési programjába, de ismeretterjesztő jellege alapján a szakembereknek, vállalkozóknak és az érdeklődőknek is ajánlottuk.
Az interaktív öko-órák témái:
-
Így élünk – a világ sokféle és a lehetőségeink nagyon különbözőek
-
Hirdet-és? – fókuszban a reklámok
-
Kosárba tegyem? – tanácsok a tudatos vásárláshoz
-
„Fair” világ – a fair trade, azaz a méltányos kereskedelem
-
Mi közöd hozzá? – fiatalnak lenni a globális világban
-
Dobd fel, amit kidobnál! – Kézműves műhely
További részletek
A tárlat a környezettudatosabb életmód és a szelektív hulladékgyűjtés témaköreit járja körbe. A kiállítás újszerűsége és különleges témája miatt eddig 30 városban több mint 155 000 látogatót vonzott. Az interaktív öko-órák témái jól integrálhatók az oktatási intézmények környezeti nevelési programjába, mivel például a reklám, a globalizáció, a tudatos vásárlás, a fair trade és a hulladék-felhasználás témaköreit járják körbe.
1. Így élünk – a világ sokféle és a lehetőségeink nagyon is különbözőek
Globális körkép a szegénységről, a környezeti válságról, a fogyasztói társadalomról és ezek összefüggéseiről. Egy játék segítségével képzeljük el, hogy az osztály a Föld teljes lakossága! Ki hogyan él közöttünk? A foglalkozáson megismerkedünk az ökológiai lábnyom fogalmával. Mi fán terem, és vajon miért olyan nagy?
Ajánlott korosztály: 5–2. osztály
A foglalkozások javasolt időpontja: 2009. május 11. 12. 18. 19. (időpont-egyeztetéssel) Időtartam: 60 perc
Foglalkozásvezető: Zöld Fiatalok Egyesület (ZÖFI)
Ár/csoport: 7900 Ft
2. Hirdet-és? – fókuszban a reklámok
„Megint mennyi mindent vásároltam, pedig csak egy kenyérért jöttem be... Miért vettem meg, ha nem volt rá szükségem?” A reklám a fogyasztói társadalom mozgatórugója. Tele van vele az utca, az épületek, a tévé, a rádió, az újságok, mindenhova „követ” bennünket. Hatással van a fogyasztásra, és közvetve a hulladéktermelésre is. A játékos foglalkozáson a reklám céljait, eszközeit vizsgáljuk, majd pár percre mi is a készítők bőrébe bújunk!
Ajánlott korosztály: 6–12. osztály
A foglalkozások tervezett időpontja: 2009. május 11. 12. 13. 14. (időpont-egyeztetéssel)
Időtartam: 60 perc
Foglalkozásvezető: Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz)
Ár/csoport: 7900 Ft; 22 fő fölött csoportbontással, 9600 Ft
3. Kosárba tegyem? – tanácsok a tudatos vásárláshoz
Tudod-e, hogy mit is vásároltál? Hogy a kezedben tartott termék honnan jött, miből lett, és mi lesz vele, miután eldobtad? Mi a különbség a zacskós és a dobozos tej között? Miért nem mindegy, hogy mibe csomagolom a tízóraim? A játékos foglalkozáson az élelmiszerekről, az összetevőikről, a csomagolásról és a tudatos vásárlásról tudhatnak meg többet átogatóink.
Ajánlott korosztály: 5–12. osztály
A foglalkozások tervezett időpontja: 2009. május 11. 12. 13. 14. (időpont-egyeztetéssel)
Időtartam: 60 perc
Foglalkozásvezető: Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz)
Ár/csoport: 7900 Ft; 22 fő fölött csoportbontással, 9600 Ft
4. „Fair” világ – a fair trade, azaz a méltányos kereskedelem
Természetes, de kinek? Mi sem természetesebb, hogy a boltok polcain millióféle csokiból választhatunk, éljünk akár Nemesmedvesen, Egerben, Budapesten, Magyarországon bárhol. A ghánai fiúnak, Kwame-nak, aki iskola helyett kakaót szüretel napi 13 órán át, nem jut ideje focizni, s bizony nem értené meg Pom-Pom meséit, mert sosem kóstolt még csokoládét.
A méltányos kereskedelem, vagyis a fair trade orvosolja ezt. Hogyan? – 60 perc alatt kiderül.
Ajánlott korosztály: 7–12. osztály
A foglalkozások tervezett időpontja: 2009. május 11–19. (időpont-egyeztetéssel)
Időtartam: 60 perc
Foglalkozásvezető: Védegylet Egyesület, Méltányos Kereskedelem Munkacsoport
Ár/csoport: 4000 Ft
5. Mi közöd hozzá? – fiatalnak lenni a globális világban
Manapság az egyik leggyakrabban használt fogalom a globalizáció. De vajon tudjuk-e, hogy pontosan mit értünk rajta? Hogyan hat az életünkre az, hogy a távolságok kisebbek lettek, az Internet segítségével távoli országokban élő emberekkel kommunikálhatunk, hogy ugyanazokat a filmeket nézzük, zenéket hallgatjuk, mint sok ezer tinédzser Amerikától Ázsiáig? Ezek a jelenségek azt mutatják, hogy egyre szorosabb kapcsolat van köztünk és a világ távoli országaiban élő emberek között…
Ajánlott korosztály: 7–12. osztály
A foglalkozások tervezett időpontja: 2009. május 8. (időpont-egyeztetéssel)
Időtartam: 60 perc
Foglalkozásvezető: Artemisszió Alapítvány
Ár/csoport (maximum 20 főig!): 10 500 Ft
6. Dobd fel, amit kidobnál! – Kézműves műhely
A foglalkozás célja a hulladékok kreatív és ötletes újrahasznosítása. A foglalkozás során néhány újszerű megoldással, régi, használt anyagok felhasználásával a kidobásra ítélt tárgyaknak meglepően új külsőt kölcsönzünk, s mutatós dísztárgyak, hasznos kiegészítők kerülnek ki kezeink közül. Egy-egy foglalkozáson választhatóan két tárgy készíthető, melyeket a gyerekek hazavihetnek.
Kérjük, ha ezt a foglalkozást igényli, jelölje meg, melyik két tárgyat készítenék el!
1. mandala-képeslap 2. spirál-jegyzetfüzet 3. képkeret 4. üvegváza
Ajánlott korosztály: 5–10. osztály
A foglalkozások javasolt időpontjai: 2009. május 11–15. (időpont-egyeztetéssel)
Időtartam: 60 perc
Foglalkozásvezető: Budapesti Művelődési Központ
Ár (anyagköltség)/csoport: 6000 Ft.
- Részletek
- Szülőkategória: BMK Rendezvénymúzeum
- Kategória: BMK lezajlott környezettudatos programok
- Megjelent: 2009. június 15
- Módosítás: 2021. november 16
- Találatok: 4100