Intézményünk szakmai tevékenységén belül hangsúlyt kíván helyezni a környezeti tudatformálásra, a környezeti értékeink népszerűsítésére és az ökológiai kultúra fejlesztésére.
Célunk, hogy az ezeknek az értékeknek megfeleltethető tevékenységeket első lépésben saját falainkon belül tegyük hangsúlyosabbá.
Az elmúlt időszak eredményei, tevékenységei
– Intézményi fenntarthatósági terv készítése
– Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése
– Beszerzések
– Racionalizálás, takarékossági megoldások
– Továbbképzések, munkatársaink képzése, tudásmegosztás
– Környezettudatosságra ösztönző programok szervezése
– Az intézményi felelősségvállalást erősítő közösségi kezdeményezéseink
– Adománygyűjtés
Intézményi fenntarthatósági tervünkről röviden:
Intézményünk 2010-ben az EU társfinanszírozásában megvalósuló TÁMOP pályázataink keretében környezeti fenntarthatósági tervet készített, melynek célja, hogy működésünkben – lehetőségeinkhez mérten – átfogóbban és tudatosabban jelenjenek meg a fenntarthatóság szempontjai, a környezetkímélőbb szervezeti és irodai működés jó megoldásai.
A terv a munkafolyamatainkban érvényesíthető, valamint a ház tevékenységi körébe beilleszthető jó gyakorlatokat, a környezetet kevésbé terhelő megoldásainkat, változtatásokat, illetve ötleteinket tartalmazza.
A terv megszületését helyzetelemzésre szolgáló műhelybeszélgetések előzték meg, melyek során munkatársainkkal kiscsoportos formában gondoltuk át az egy-egy szakterületen, szervezeti részterületen alkalmazott jelenlegi gyakorlatainkat, s az egyes területeken kivitelezhető változtatások lehetőségeit és korlátait.
A Budapesti Művelődési Központ fenntarthatósági terve >>>
Szelektív hulladékgyűjtés
Az intézményben 5 anyagfajtát, az irodai papírt, a műanyag-palackot, a fém italosdobozt, valamint a veszélyes hulladékok közül a szárazelemeket és az energiatakarékos izzókat, neoncsöveket gyűjtjük szelektíven.
Beszerzések
Az elmúlt években teljes egészében energiatakarékos izzóhasználatra tértünk át, FSC (felelős erdőgazdálkodásból származó) jelöléssel rendelkező papírfajtát használunk; 2010-től pedig a további beszerzéseink terén is igyekszünk érvényesíteni a környezetkímélőbb termékválasztás szempontjait.
Ennek megfelelően részben újrapapírra nyomtatunk, beszereztünk 1 darab duplex nyomtatót, s az irodaszerek kiválasztásakor előnyben részesítjük az újrahasznosított alapanyagból készült termékeket.
Racionalizálás, takarékossági megoldások
Az irodai munka során használt papír mennyiségének csökkentése (adminisztrációs kötelezettségeink miatt is) az egyik legnehezebben kivitelezhető gyakorlat, de ezen belül jó megoldásként már átgondoltuk a belső dokumentációs sablonjaink (szerződések, megrendelők) papírigényét, melyek formátumát papírtakarékossági szempontok szerint módosítottuk.
Továbbképzések – munkatársaink képzése, tudásmegosztás
A 2009-2011 között futó TÁMOP pályázataink keretében 3 belső tudásmegosztási alkalomra kerül sor, amelyek célja, hogy megerősítést és gyakorlati, praktikus tanácsokat kapjunk arra nézve, mit tehetünk mi magunk – kulturális szervezők, kommunikációs munkatársak és technikai, illetve az üzemeltetés terén dolgozók – a zöld iroda kialakítása és a környezetkímélőbb mindennapi munkavégzés érdekében.
A képzések lebonyolításában szakmai partnereink a Mobius Bt. és a KÖTHÁLÓ Egyesület.
Környezettudatosságra ösztönző programok szervezése
Az intézményi felelősségvállalást erősítő közösségi kezdeményezéseink
Az intézményi felelősségvállalás jegyében 2010-ben több akciónapot szerveztünk.
A közvetlen környezetünk szépítése érdekében kigyomláltuk, rendbe tettük a BMK épülete közelében kihelyezett köztéri virágládákat; illetve házi „Növénycsere Akcióhetet” hirdettünk, melynek során az otthon kinőtt, át- vagy szétültetett, megunt vagy kedves cserepes növényeinket hoztuk be az intézmény folyosóinak, irodáinak díszítéséhez, zöldítéséhez.
2010 októberében csoportosan ellátogattunk a fővárosi szigetekről szelektíven gyűjtött hulladékot kezelő Fe-Group Invest Zrt. X. kerületi, sírkert úti telephelyére.
Itt szakvezetés mellett nézhettük meg, hogyan, milyen technológiai megoldásokon keresztül hasznosul a budapesti lakosok által szelektíven gyűjtött műanyagpalack, műanyag fólia, fémdoboz és elektronikai hulladék.
„Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet!” – Nulla Hulladék Heti kampányesemények a BMK-ban
A Humusz Szövetség 2010. november 20–26. között szervezte meg a Nulla Hulladék Hetet az európai hulladékmegelőzési hét és a nemzetközi „Ne vásárolj semmit nap!” alkalmából.
A kampányhoz a BMK is csatlakozott. A tematikus hét során házi kozmetikum-készítési praktikákkal – az anyagtakarékosság és újrahasználat jegyében –, ékszerkészítéssel, valamint a Humusz Szövetség Fölösleges Áruk Fóruma minitárlatával vártuk az érdeklődőket.
A BMK-ban az alábbi programokra került sor
2010. november 22. – Fókuszban a házi és kézzel készített termékek
A november 22-i házi kozmetikumkészítő kiscsoportos foglalkozáson aktív műhelyjelleggel és gyakorlott szakember irányításával próbáltuk ki, milyen módszerrel tudunk magunknak otthoni körülmények között, kizárólag természetes, jó minőségű, nem allergén alapanyagokból körömvirág- és dezodorkrémet készíteni. A majd’ másfélszeres túljelentkezést követően a résztvevők hihetetlen hálásak voltak, hogy olyan új tudásra, olcsó és egészségkímélő alternatív megoldásra tehettek szert, amely a bolti, kereskedelmi, iparilag előállított szerek kiváltására alkalmas. 2010. november 26. – Fókuszban az újrahasználat
Újra-csomagolás + Formabontás! – Ékszerek, kitűzők, ötletes kiegészítők készítése használt és csomagolóanyagokból a tovább-használat jegyében.
A kreatív kézműves gyermekfoglalkozásunkra a kampányhét utolsó napján, november 26-án került sor, amelyen közel 40 gyerkőc ügyes kezei között talált új funkciót a nyomdai sokszorosításból megmaradt papírhulladék és az általunk összegyűjtött, jó néhány kiürült műanyagflakon. Az első látásra feleslegesnek tűnő maradékokból az okos újrahasználat jegyében jegyzetfüzetek, hordható ékszerek, medálok, kitűzők és kulcstartók készültek.
2010. november 16–28. – Fölösleges Áruk Fóruma mini-vándorkiállítás
Fókuszban a tudatos vásárlás
A kampányhoz kapcsolódóan a BMK aulájában tekinthették meg az érdeklődők a Humusz Szövetség Fölösleges Áruk Fóruma mini-vándorkiállítását.
Üvegvitrinjeinkben a Fölösleges Áruk Fóruma vándortárlat jópofa, de funkciójuk és létjogosultságuk szerint megkérdőjelezhető cuccai kaptak helyet: a frappáns gagyiparádé-felhozatal arra próbáltuk ráirányítani a figyelmet, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, mennyi olyan dolgot vagyunk képesek begyűjteni, amelyet a gyártók és kereskedők szükséges használati tárgyként dobnak piacra; ám amelyek valójában könnyűszerrel nélkülözhetők, s éppen ezért rövid úton hulladékként a kukában, vagy lomként a szekrény mélyén végzik. A gyűjtemény izmosításához kellő kutakodás után a BMK dolgozói is hozzá tudtak járulni: a készlet általunk egy horrorlabdával, egy roppant csinos, de teljesen funkciótlan mágneses gyerekjátékkal és egy melaminból készült fakanáltartóval bővült.2010. november 22. – december 2. – Válogatás a Cellux Csoport design-tárgyaiból
Fókuszban a kreatív újrahasználat
A csoport fiatal képző-, iparművész és alkotó tagjainak keze alatt életre keltek a háztartási csomagolóanyagok, hulladékanyagok, hogy különféle műalkotások, dekoratív ékszerek, maszkok, bábok, jelmezek és lámpafüzérek formájában hasznosultak tovább.
A kreatív csapat rendszeresen foglalkozik környezeti neveléssel és művészeti gyermekfoglalkozások lebonyolításával.
Munkatársaink tevékenysége a a környezettudatosság és egészséges életmód jegyében
Munkatársaink közül a környezettudatosság és egészséges életmód jegyében többen is biciklire pattanva érkeznek munkába és részt vesznek az évente kétszer megrendezésre kerülő kerékpáros felvonuláson – a Critical Mass* Budapesten –, melynek az a legfőbb célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a városi bringázásra.
*Magyarországon áprilisban, a Föld napján és szeptemberben az európai autómentes napon két nagyobb felvonulást is tartanak, ennek során egy kihirdetett útvonalon (általában rendőri biztosítással) kerekeznek végig az összegyűltek.
Ifjabb látogatóink körében is népszerűsíeni kívánjuk a környezettudatos gondolkodást, szeretnénk ráirányítani a figyelmüket a természetes és természetből vett anyagok felhasználásával készíthető tárgyakra.
A csemeték kíváncsiságát felkeltve, a különböző kézműves technikák megismertetésével és természetes anyagok felhasználásával a kreativitásuk kibontakoztatására ösztönözzük őket.
Adománygyűjtés
Munkatársi közösségünk az esélyegyenlőség, a társadalmi igazságosság és a fenntarthatóság értékrendje mentén két adománygyűjtő programhoz csatlakozott 2010-ben. Elsőként a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány által szervezett KöZöD! program keretében meghirdetett Fiatalok a gyermekéhezés ellen című felhíváshoz csatlakoztunk, melyben az alapítvány a mélyszegénységben élő kisgyermekes családok javára gyűjtött adományokat.
A felhívásra válaszolva a BMK munkatársai 10 csomag tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, amelyeket Nagy Anna esélyegyenlőségi kolléganőnk adott át az alapítvány munkatársainak.
(A fenntarthatóság jegyében kolléganőnk arra is figyelt, hogy olyan, a gyerekek számára „kelendő” tartós élelmiszereket válasszunk, amelyek ugyanakkor egészségesek, adalékanyag-mentesek s lehetőleg minél kevesebb hulladék, csomagolóanyag marad elfogyasztásuk után.)
Második közösségi akcióként az ARC kiállítás keretében meghirdetett Olvassunk együtt! kampány gyűjtőakciójában vettünk részt. A kampány során az olvasás népszerűsítése érdekében, mások számára már feleslegessé vált, nélkülözhető gyermek- és ifjúsági könyveket juttattak el rászoruló gyerekekhez. A BMK munkatársai 2 doboz gyermekkönyvet gyűjtöttek össze és adtak át a szervezőknek.
A Gyermekekért XI. Alapítvány 2010. december 6. és 9-e között adománygyűjtő akciót szervezett az Etele út, Tétényi út találkozásánál lévő téren, a kerület hátrányos helyzetű gyerekeinek megsegítésére.
A Budapesti Művelődési Központ munkatársai által összegyűjtött gyermekjátékokat, mesekönyveket 2010. december 9-én átadtuk Dr. Surányi Ilona, a Gyermekekért XI. Alapítvány kuratóriumi elnökének.
Az adományokból csomagokat készítenek és a 60 legrászorultabb gyermek december 20-án veheti át személyre szóló ajándékát.
A jövőben az itt felsorolt ötleteket, tevékenységeket, akciókat folyamatosan szeretnénk „továbbírni”, s azokat további jó gyakorlatokkal bővíteni.
A tapasztalatcsere és a hálózatos partneri együttműködés érdekében várjuk és szívesen fogadjuk olyan szakmai partnerek, közművelődési intézmények munkatársainak megkeresését, érdeklődését, információit, akik egyetértenek célkitűzéseinkkel, illetve maguk is hasonló törekvések mentén végzik munkájukat.
Kapcsolatfelvétel:Fogarasi Orsolya, intézményi fenntarthatósági felelős
- Részletek
- Szülőkategória: BMK bemutatkozunk
- Kategória: BMK Zöld Ház program
- Megjelent: 2010. november 12
- Módosítás: 2021. február 17
- Találatok: 6463