A „Generációk interkulturális párbeszéde" című európai uniós projekt keretén belül négy német idős önkéntest fogadtunk 2012. októberben, és négy magyar 50 év feletti önkéntes utazott Németországba 2013 májusában.
Mindkét ország önkéntesei egy kiállítás anyagát állították össze, illetve informális rendezvények és beszélgetések keretén belül mutatták be országuk kultúráját. A lehetséges témák a hétköznapi praktikus tudástól a történelmi eseményeken át a kortárs műveltség elemeinek bemutatásáig terjedtek.
A fényképezés és az előadássorozat alkalmaival lehetőség nyílt egymás kultúrájának felfedezésére is.
A projektben a generációk együttműködését is igyekeztünk előmozdítani. A fotózásban és az előadásokban is közreműködtek fiatalok.
Az önkéntes munka zárásaként képekkel illusztrált prezentációt készítettek az önkéntesek, melyet a helyi közösség számára mutattak be a fogadó országban. A bemutató összefoglalta a projekt eredményeit, valamint hozzájárult az önkéntes munka népszerűsítéséhez is.
A magyar önkéntesek a németországi izgalmas és mozgalmas időszakról Magyarországon is beszámoltak. A hazai közönségnek szervezett rendezvény alkalmával képekkel illusztrált bemutatót tartottak, és ugyanezen a napon nyílt meg a projektet bemutató kiállítás is a BMK galériájában.
- Részletek
- Szülőkategória: BMK nemzetközi projektek
- Kategória: Szenior önkéntes-csere projektek
- Megjelent: 2012. július 24
- Módosítás: 2013. október 08
- Találatok: 3109