Az első, budapesti projekttalálkozóval elindult a SILVERNET projekt.
A Budapesti Művelődési Központ, mint projektkoordinátor rendezte meg a SILVERNET projekt első szemináriumát Budapesten. Az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás programjának támogatásával 2007. októberében indult kétéves tanulási kapcsolatok projektben három EU tagország, Magyarország, Románia és Szlovákia vesz részt egy-egy magyar nyelvű felnőttképzési intézmény részvételével. A november 6-án kezdődött kétnapos találkozón a Soros Oktatási Központ két munkatársa mellett három idős tanuló, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet két munkatársát pedig egy szenior tanuló vett részt a találkozón.
A találkozó egyben alkalmat kínált a magyarországi „Kattints rá, Nagyi!” országos oktatási hálózatban tanulók és oktatók számára is a személyes találkozóra. Az újbudai idős tanulókat az EZÜSTNET egyesület tagjai képviselték. A találkozón így 40 fő vett részt összesen.
A rendezvényen az idős tanulókat Margittai Katalin igazgató mellett Molnár Gyula, Budapest Főváros XI. kerület, Újbuda Önkormányzatának polgármestere (az Újbudai tanfolyamok támogatója), országgyűlési képviselő, valamint Szűcs László, az országos oktatási program szponzora, a UPC Magyarország Kft képviseletében köszöntötte. A Silvernet, kétéves tanulási kapcsolatok projekt célkitűzései, várható tevékenységeinek ismertetését követően a résztvevő három intézmény mutatkozott be egymásnak, s a résztvevőknek. bemutatták településüket, tevékenységi köreiket, munkatársaikat.
A projektbe első körben 17 fő kapcsolódott be, ebből 6 fő intézményi munkatárs (2 férfi), valamint 11 fő idős tanuló. A „Kattints rá, Nagyi!” program elmúlt hat évének összefoglalóját követően egy kedvcsináló internetes órán vehettek részt az internet iránt még csak érdeklődők. A SILVERNET projekt részeként a komárnói és csíkszeredai oktatók rövid felkészítő kurzuson vehettek részt, amíg a tanulók egymással ismerkedtek. A projekt koordinátorai egyeztették a következő találkozó helyszínét, idejét, valamint az addig szükséges lépéseket. Az oktatási program megismerése után az intézmények a helyi viszonyokra adaptálják a képzést, s várhatóan januárban már el is indulnak az első szlovákiai, romániai tanfolyamok. A tanfolyamon résztvevőket egy kibővített tanulói jegyzet fogja segíteni, mely angol-magyar-szlovák-román számítástechnikai kisszótárral és a két ország legfontosabb, időseknek szóló weblapjainak bemutatásával és gyűjteményével fog a projekt részeként kiegészülni. A résztvevők közös internetes oldalt fognak nyitni, s az alapfokú internet-használói tanfolyamok után chatelni, webkamerázni is lehetőségük lesz megtanulni. A találkozón megismert társakkal így hamarosan már az inteneten tarthatják a kapcsolatot.
Csíkszeredán a projektben résztvevők közül egy pályáztatás útján választották ki a Budapestre utazókat, valamint felmérték az ottani idősek internet-használati szokásaikat, a tanfolyamokkal szembeni elvárásokat. A partner intézmények kidolgoznak egy egységes elégedettségi kérdőíveket a tanulók számára, így a három országban összehasonlíthatóvá válnak majd az oktatási eredmények. A román partner vállalta a projekt honlapjának tervezését és elkészítését, valamint megállapodtak egy idős tanulóknak szóló, s általuk szerkeszthető blog létrehozásában is.
- Részletek
- Szülőkategória: BMK nemzetközi projektek
- Kategória: Silvernet
- Megjelent: 2007. november 12
- Módosítás: 2007. november 12
- Találatok: 4677