A TeÉrted Akadémia keretében önismereti pszichodráma csoportokat indított a Budapesti Művelődési Központ.
„Az igazság te magad vagy. Magadat keresed életed minden pillanatában. Mivel az első pillanatban ugyanazt teszed, mint az összes többiben, ha jól figyelsz, már az első pillanatban mindent láthatsz. Utóbb csupán azt ismétled, amit korábban elrontottál.” – Hioszi Tatiosz
A foglalkozásokra 2010. október 8 – december 17. között került sor.A kurzus később, a TeÉrted Akadémia projekt keretein kívül is indul, ezt azonban részvételi díj ellenében lehet csak igénybe venni.
A foglalkozásvezető Hollós Judit a kurzusról:
"A pszichodráma az önismeret és a személyiségfejlesztés csoportos módszere. Játszunk, majd megbeszéljük, ami a játék közben történt. Mint folyamatos közös tevékenység, segít megismerni viselkedésünk másokra gyakorolt hatását, a rendszeres szerepcserék és egyéb módszerek segítségével pedig kiválóan alkalmas az empátia, a mások szempontjai iránti fogékonyság fejlesztésére, az együttműködés és a csoportos problémamegoldás, érdekegyeztetés készségeinek kialakítására, a demokratikus érdekérvényesítéshez elengedhetetlenül szükséges hatékony visszajelzési formák gyakorlására. Ezeket a készségeket csak tapasztalati úton lehet igazán elsajátítani: a pszichodráma módszere, játékos és aktív jellegénél fogva, az élményeknek a csoport védett közegében való megszerzését segíti elő. Lehetőséget nyújt próbacselekvésekre, az egyes magatartásformák által kiváltott reakciók azonnali visszacsatolására."
A foglalkozások témái
A foglalkozások témái- Önbemutatás
Mi „jön le” rólad? Mit akarsz közölni magadról és mit közölsz valójában? Az első benyomás tényleg döntő fontosságú? Különbségek és hasonlóságok. - Önismeret, társismeret
Milyen helyzetek akasztanak ki? Hogyan viselkedsz ilyenkor? Hogy érzed magad, és milyennek látnak eközben mások? Hogy befolyásolja a magatartásod másokét és hogy hatnak rád ők? - Együttműködés csoportban
Csapat-játék: milyen pozíciót foglalsz el a csoportban és hová igyekszel? Mi segít és mi akadályoz téged az odajutásban? Porszem vagy fogaskerék vagy a gépezetben? Hogyan járulsz hozzá a csoport sikeres működéséhez? - Visszajelzések
Bírod a kritikát? Bírnád, ha jobban bírnád? És ha te vagy a kritikus? Mi a teendő, ha egy másik embert változtatásra akarsz rávenni? - Konfliktuskezelés
A káposzta is megmaradhat és a kecske is jóllakhat. Hogyan jössz ki egy vitából? Hogyan viselkedsz megbeszélések alatt? Hogy lehet úgy megoldani a nézeteltéréseket, hogy mindenki jól járjon? - Hatékony kommunikáció
Tedd oda magad! Hogyan mondd el, hogyan ellenkezz, hogyan állj ki magadért? A sikeres kommunikáció titkai.
Információ: Fülöp Melinda, 371-2784
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
NFÜ
- Részletek
- Szülőkategória: BMK projektek
- Kategória: TeÉrted Akadémia projekt
- Megjelent: 2010. február 25
- Módosítás: 2010. február 25
- Találatok: 4010