
A budapesti közművelődési intézményekből – a 60-as évektől – elindult szakmai innovációk és újszerű kezdeményezések
Kiadványunk célja, hogy a budapesti közművelődési intézményekből a ’60–as évektől elindult szakmai innovációkat és kezdeményezéseket gyűjtse össze. Azokat a máig ható kezdeményezéseket, amelyek megtermékenyítették a közművelődés mindennapjait.
Feltárja az innovatív folyamatok születési körülményeit, azok fejlődésének és terjedésének okát, útját és eredményeit. Érzékeltetni kívánja azt a jellemző tendenciát, hogy a közművelődés inkubátorában kifejlesztett tevékenységi formák hogyan kerülnek más ágazatokba, jó esetben azért, hogy ott új folyamatokkal szervesüljenek, kiteljesedjenek (oktatás, szociális terület), máskor pedig azért, hogy a közművelődés helyett – annak rossz feltételrendszere miatt – másutt hozzanak hasznot (szórakoztatóipar, turizmus).Célja az is, hogy felhívja a figyelmet a közművelődési intézményrendszer által teremtett értékekre és arra, hogy a feltételrendszer hiányossága miatt nemcsak anyagi veszteség keletkezik. Rétegek szakadhatnak ki az aktív, közösségi művelődésből.
TARTALOMJEGYZÉK
Klubok és közösségi kísérletek
A klubmozgalom
Miskei Orsolya Nógrádi Gáborral és Péterfi Ferenccel készített interjúja
Érdiné Csaplár Katalin
Illés-klub az FMH-ban (1969-72.)
A Fonográf, az FMH Illés-klubjának kiadványa - (szemelvények a 8/1973. számból)
Hegedős László - A XX. század” a klubban
Koltay Gábor “Az érdeklődő, politikus fiatalokat keresem…”
A Fonográf kérdez – Hernádi Gyula válaszol
Koltay Gábor Építészet és városi népzene – A táncházban beszélgettünk Sebőékkel
Hegedős László - Ne sírjatok lányok – Illés 1973 Keresztes Tibor - Pop-hírek a nagyvilágból
Ti írtátok…(levelező rovat)
Az Illés Klub alapítólevele
Szerződés a Fővárosi Művelődési Ház és az Illés együttes között
A Magnós klub Miskei Orsolya B. Tóth Lászlóval készített interjúja
Közösségfejlesztés Újpalotán Egy telephely nélküli közművelődési intézmény története Gyenes Zsuzsa Péterfi Ferenccel és Kelemen Árpáddal készített interjúja alapján szerkesztette Zsoldos Vanda
Péterfi Ferenc Intézmény nélkül – közművelődési tevékenység Újpalotán (Tanulmányok a városi alapellátás problémájáról, 1981)
Szále László Varrógép az előtérben – Csepeli kísérlet, amelyre figyelni kell (Magyar Hírlap, 1977)
Nyitott ház kísérletek 1976-78. (Kísérleti jelentés és dokumentumok, 1978)
Az amatőr művészetek és a játszóház
Kővágó Zsuzsa
A magyar amatőr néptáncmozgalom...és kapcsolata a művelődési otthonokkal
A táncházmozgalom Miskei Orsolya Halmos Bélával készített interjúja
A Folklór Centrum Markovits Zsuzsannával készült interjú alapján szerkesztette Slézia Gabriella
Székely Éva Gyermekjátszók, játszóházak
Székely Éva Gyermekjátszó a MOM Szakasits Árpád Művelődési Központban (Gyermekfoglalkozások Budapesten, 1981)
Vély Tiborné
Játszóház és rendhagyó játszóház (Budapesti Népművelő – 1981/4.)
Kövessi Erzsébet – Vély Tiborné
Gyermekfoglalkozások a budapesti művelődési otthonokban (részletek, 1981)
Legéndy Miklósné
Kreatív szakkörök a II. kerületben (Budapesti Népművelő 1979/ 3-4.)
Komplex pedagógiai látásnevelés és manuális készségfejlesztés az ELTE népművelési tanszéke és a Belvárosi Ifjúsági Ház kísérletének programjaiból
Nádas Mária
Ismerkedés az anyaggal
Pőcze Gábor
“Beteg a tenger” (részletek, Gyermekfoglalkozások Budapesten, 1981)
Mészáros Emőke
Amatőrök, műkedvelők a magyar bábjáték világában
Mészáros Vincéné
Bábmajális 1975 (Budapesti Népművelő, 1975)
Máté Lajos
Az amatőr színjátszástól az alternatív színházig
Az amatőr színjátszó mozgalom nemzetközi szemléje – Budapest, 1973. október 14-19-ig
Illés Klára
Diákszínjátszás a 70-es, 80-as években
Dévényi Róbert
Színházalás (Budapesti Népművelő, 1979/ 3-4.)
Drucker Tibor
Színház a pódiumon – A Fővárosi Művelődési Ház munkásszállási körműsora
Kuthy Tamás
Operaegyüttes a Fővárosi Művelődési Házban
(Budapesti Népművelő – 1981/4.)
Kővágó Sarolta
“Kultúrotthonok”, művelődési házak – kórusélet
Kokas Klára
Személyiségformálás zenével – Improvizált zenei mozgások gyermekekkel (Budapesti Népművelő 1979/ 3-4.)
Az amatőr képzőművészeti mozgalom fejlődése, tartalmi-szemléleti kérdések napjainkban (részletek, Népművelési Intézet, 1975)
A vizuális művészeti hónap
Gallwitz Frenccel, Müller Ferenccel és Szörtsey Gáborral
készített interjúk alapján szerkesztette Zsoldos Vanda
Kiss Mihály
Jegyzetek – a válogatás után (Látvány és világ – Vizuális nevelés a közművelődésben, 1983)
Képzés és ismeretterjesztés
Petrás Anna
A Felsőfokú Népi Játék és Kismesterség Oktató Képző története
Cs. Szabó Mária
A Fővárosi Felnőttnevelési Stúdió (1977-1984.)
Szabó Mária
A fővárosi felnőttnevelési stúdióról
(Felnőttnevelési Füzetek, 1979)
Legéndy Miklósné
Idegennyelvű gyermekfoglalkoztató nyári táborok
Legéndy Miklósné:
Szaktáborok 15 éve (Budapesti Népművelő – 1981/4.)
Varga Tamás
A módszertárról (részletek, Stúdió, l979)
Szerzők, szerkesztők, információadók
Források
A kiadvány ára: 1200 Ft
A kiadás éve: 2002
Szerkesztő: Slézia Gabriella
- Részletek
- Szülőkategória: BMK szolgáltatások
- Kategória: BMK kiadványai
- Megjelent: 2007. máj. 16
- Módosítás: 2014. március 01
- Találatok: 7482