Tisztelt látogató, üdvözöljük a Budapesti Művelődési Központ megújult honlapján!
Internetes tartalomszolgáltatásunk jelenleg teszt fázisban működik, az esetleges hibákért elnézését kérjük. Régi honlapunk a www.bmknet.hu/old cím alatt érhető el. Új tartalmakat azonban már csak ezen az új felületen teszünk közzé.
Az új bmknet honlap bemutatását a további lapfülökön olvashatja. Kattintson a fejléc, jobb oldali menü, bal oldali menü lapfülekre.
A honlap fejlécében a TIPP adatbázist érheti el, mely tartalmazza az összes fővárosi közművelődési intézmény rendezvényeit (rendezveny.bmknet.hu), állandó programjait (program.bmknet.hu), illetve szolgáltatásait (szolgaltatas.bmknet.hu). Először válasszon a három típus közül a lenyíló menüből, majd az űrlapok szűrési, keresési lehetőségeit beállítva kattintson a keresés gombra. A programkínálatban történő eligazodáshoz telefonos szolgáltatásunkat is igénybe veheti hétköznap 9-20 óra között a 06/1/371-27-60-as telefonszámon.
A honlap bal oldali függőleges menüje a szakmai látogatóknak szól: Naprakész közművelődési szakmai információkat, felnőttképzési híreket publikálunk. Közművelődési szakmai szolgáltatásaink keretében TÁMOP pályázati tanácsadásunk, nemzetiségi kulturális munkához szükséges információk, ifjúsági munkához szükséges tartalmak, valamint közművelődési szakmatár, kiadványtár, adaptálható programok találhatók a menüpontban. Változatlanul gyűjtjük és másodközöljük a Közép-magyarországi régió közművelődés közeli állásajánlatait, illetve lehetőséget biztosítunk a munkát keresők számára önéletrajzuk publikálására is. A fővárosi közművelődési intézményrendszer aktuális címlistája mellett a többi területi közművelődési szolgáltató, illetve a szakmai szervezetek tartalomszolgáltatásait találhatja meg. A menüsor legalján összegyűjtve megtalálja a BMK rövid domain nevekkel kiemelt tartalomszolgáltatásait, érdemes megjegyezni, vagy a kedvencek közé tenni őket, így azonnal az Önt érdeklő tartalmat érheti el. Kérdéseit, véleményét Nagy Anna szakmai szerkesztő várja.
A menü-dobozok a jobb felső sarkukban található - piktogramra kattintva összezárhatóak. Az adott számítógép ezt az állapotot megjegyzi, így honlapunk következő felkeresésekor az Önt nem érdeklő menüpontok zárt állapotban tarthatók (melyet a + jelre kattintva természetesen bármikor újra kinyithat).
A honlap vízszintes menüsorban a Budapesti Művelődési Központról és tevékenységeiről olvashat ismertetőket. Innen érheti el a közösségi tartalommegosztó profiljaink elérhetőségeit, rss csatornánkat, hírlevelünket, médiatárunkat is. A vízszintes menü alatti színes menüpontok a BMK épületében megvalósuló programokat ismertetik.
Kérdéseit, észrevételeit Kovács Márta informatikus, főszerkesztő várja.
A honlap jobb oldali függőleges menüje a lakossági látogatókhoz szól: a BMK-ban megvalósuló programok, szolgáltatások ismertetései alatt a fővárosi túraajánlatokat, az idősek internet oktatásának fővárosi helyszíneit, a budapesti felnőttképzési tájékoztató szolgálatok elérhetőségeit találhatja. A menüsor végén országos szolgáltatásokra hívjuk fel figyelmét, mint pl. a Kattints rá, Nagyi! képzési hálózat. A menü-dobozok a jobb felső sarkukban található - piktogramra kattintva összezárhatóak. Az adott számítógép ezt az állapotot megjegyzi, így honlapunk következő felkeresésekor az Önt nem érdeklő menüpontok zárt állapotban tarthatók (melyet a + jelre kattintva természetesen bármikor újra kinyithat).
Honlapunkon kiadványajánló dobozokat is találhat, melyekkel elektronikus kiadványainkra kívánjuk felhívni figyelmét.
Kérjük mondja el véleményét szolgáltatásainkról elégedettségmérő űrlapunkon keresztül is. Új honlapunkkal kapcsolatos észrevételeit Kovács Márta főszerkesztő, informatikus várja.
Meghívó intézményvezetői fórumra
Kedves Kollégánk!
Sok szeretettel hívunk és várunk az Intézményvezetők Fórumára.
A közművelődési intézményvezetők tanácskozása a Budapesti Népművelők Egyesülete és a Budapesti Művelődési Központ szervezésében valósul meg.
Időpont: 2013. május 27. 10.00 órától.
Helyszín: Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház (1191 Budapest, Teleki u. 50.)
Program:
Budapest Főváros felmérése a BMK tevékenységéről
Kedves Látogatónk!
A Főváros kulturális városvezetőinek döntése alapján a Budapest Film Zrt. a budapesti kultúrafogyasztás és a szabadidős tevékenység feltérképezésére indít felméréssorozatot azzal a céllal, hogy feltárja a budapesti kulturális intézmények szerepét, szolgáltatásainak megítélését. Elkészült a Budapesti Művelődési Központra vonatkozó kérdőív, amelyet az alábbi linken érhet el: http://bmk-kerdezes.sysweb.hu/lat/start.survey
Tisztelettel kérjük, hogy a kérdőív kitöltésével illetve a BMK-ról és szolgáltatásairól kialakított vélemény megfogalmazásával segítsék a felmérést végzők munkáját.
Tisztelt Partnerünk! Kedves Kollégánk!
Tisztelt Partnerünk! Kedves Kollégánk!
A Főváros kulturális városvezetőinek döntése alapján a Budapest Film Zrt. a budapesti kultúrafogyasztás és a szabadidős tevékenység feltérképezésére indít felméréssorozatot azzal a céllal, hogy feltárja a budapesti kulturális intézmények szerepét, szolgáltatásainak megítélését.Elkészült a Budapesti Művelődési Központra vonatkozó kérdőív, amelyet itt érhet el>>>
A kitöltött kérdőívet közvetlenül a kutatást végző szervezet kapja meg feldolgozásra.
Tisztelettel kérjük, hogy a kérdőív kitöltésével illetve a BMK-ról és szolgáltatásairól kialakított vélemény megfogalmazásával segítsék a felmérést végzők munkáját.
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
"Magyarország Alaptörvényének P) cikke alapján a magyar nemzet egységétől vezérelve az Országgyűlés megállapítja, hogy a) a magyar nemzeti értékek (a továbbiakban: nemzeti értékek), és azokon belül a hungarikumok megőrzendő és egyedülálló értékek;"
Határidő a települési (kerületi) önkormányzatok számára: 2013. június 16.
Meghívó a BNE Közgyűlésére
Kedves Tagtársunk, Kedves Kollégák!
Tisztelettel meghívunk és várunk minden egyesületi tagunkat és szakmabeli munkatársunkat a Budapesti Népművelők Egyesülete Közgyűlésére.
Időpont: 2013. május 27-én 9.00 óra.
Helyszín: KMO Művelődési Ház (Budapest XIX. kerület, Teleki u. 50.).
24. Városligeti Gyermeknap – a BMK-val
A Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Gyermekmentő Szolgálat immár huszonnegyedik alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a Városligetben.
2013. május 25–26-án a BMK ismét játékokkal várja a kicsiket és nagyobbakat a Biztonságos Internet Sátorban.
Időpont: 2013. május 25–26. 10.00 órától.
Helyszín: Városliget
Fehívás – Nemzetközi együttműködések és jó példák a közművelődésben
Tisztelt Kollégák!
A Budapesti Művelődési Központ szakmai fórumot rendez „Nemzetközi együttműködések és jó példák a közművelődésben" címmel.
Várjuk azon intézmények, kulturális civil szervezetek jelentkezését, akik nemzetközi, projektalapú együttműködésben vettek/vesznek részt, és a projekt során szerzett szakmai tapasztalataikat, jó gyakorlataikat szívesen megosztanák az érdeklődőkkel.
Közművelődési, nemzetközi pályázatíró projektmenedzser
Budapesti Művelődési Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Közművelődési, nemzetközi pályázatíró projektmenedzser munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
A munkavégzés helye: 1119 Budapest, Etele út 55.
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május 22.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kiss Gábor nyújt, a + 36 1 371 2764-es telefonszámon.
Beszámoló a Magyar Népművelők Egyesülete XXX. Vándorgyűléséről
30. alkalommal gyűltek össze a közművelődési szakemberek a Magyar Népművelők Egyesülete Vándorgyűlésére 2013. május 14-16-án. Szeged ismét otthont adott a közművelődés legrangosabb szakmai eseményének.
A Nagyi-diák tanulókör májusi foglakozásai – 2.
Nagyi–diák tanulókör májusi foglakozásai csütörtöki csoport:
Következő alkalom: 2013. május 23. csütörtök,16.00–18.00 óráig.
Téma: Internetes böngészők használata (különböző böngészők összehasonlítása) - melyik jobb?
A foglalkozások ingyenesek, de regisztrációkötelesek.
Kérjük, ha jelentkezett, de még sem tud jelen lenni a foglalkozásokon, minél előbb, de legkésőbb 24 órával előbb mondja le a foglalkozást!
Két fotós, egy-egy utazás címmel fotókiállítás a BMK Galériában
A Budapesti Művelődési Központ évente hirdet pályázatot a képző- és fotóművészetet művelő fővárosi amatőr alkotók számára. A nevezők alkotásai közül zsűri válogat egy csoportos kiállításon történő részvételre, illetve díjazza az adott év legjobb alkotóit. A díjazottak jutalma egy további bemutatkozás lehetősége.
A 2012. évi fotópályázaton Nagy Sugár és Németh István az elsők között végzett, kiállításuk 2013. május 21-től június 6-ig tekinthető meg a Budapesti Művelődési Központ Galériájában.
Fővárosi közművelődési intézményrendszer épületfotói – adatgyűjtési felhívás
Tisztelt Kollégák!
A BMK megújult honlapjának (www.bmknet.hu) címtárába a címadatok mellett a fővárosi művelődési házak épületfotóit is publikálni kívánja.
Kérjük, intézményükről egy aktuális külső fotót (minél nagyobb méretben és jobb minőségben), az intézmény/telephely pontos nevével a fájlnévben, kép (.jpg) formátumban szíveskedjenek küldeni számunkra a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.



A "Nagykövetség" a valahai KGST egyik kelet-európai országának nagykövetségén készült fotósorozat; részben fikciós, részben dokumentarista projekt. A felvételek ténylegesen egy létező, használaton kívüli kelet-európai nagykövetségen készültek, de a művész úgy döntött, némiképpen átalakítja ezeket, zavart idézve elő a képeket szemlélő elméjében, aki ezáltal képtelenné válik annak az eldöntésére, hogy amit lát, igaz-e, vagy sem.
A szártalan csüdfű virágait bontogatja, és megjelennek a lepkék. Találkozhatunk a ritka cifra nünükével. A földutakon járva előttünk repül a homokfutrinka. A tavaszi ragyogás átélésére a legalkalmasabb hely a homokpuszta. Előzetes bejelentkezés szükséges.
A világ 73 helyszínéről származó adatok alapján a kutatóknak sikerült rekonstruálniuk a Föld hőmérsékleti történetét egészen a legutóbbi jégkorszakig visszamenőleg, és arra a megállapításra jutottak, hogy a bolygó felszíne ma melegebb, mint az elmúlt 11300 év nagy részében volt.