Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az „Elektronikus szolgáltatások fejlesztése civil szervezetek számára a Civil Információs Portálon" tárgyú, EKOP-1.A.1-08/A-2009-0006 jelű projekt keretében hozta létre a megújult Civil Információs Portált. A portál célja, hogy egy honlapon összesítve legyenek elérhetők a minisztériumok és a központi államigazgatási szervek által az interneten közzétett, civil szervezetekre vonatkozó nyilvános információk. A portál további célja, hogy megjelenítési felületet biztosítson egy országos civil adatbázisnak, amely segítségével a központi államigazgatási szerveknél nyilvántartott, civil szervezetekkel kapcsolatos nyilvános adatok együttesen jelenhetnek meg és le is kérdezhetők.
Ön jól tudja, hogy az „észszerű" a helytelen, az „ésszerű" a helyes forma? Tudja, miért hibás a „BÚÉK" forma, és hogyan kellene helyesen írni? Tisztában van vele, hogy Mariannal megy az Odeon moziba, vagy Mariann-nal az Odeon Moziba? Ráadásul büszke is erre? Már nem sokáig! Körülbelül egy évvel ezelőtt lezárultak a helyesírási szabályzat módosításai, jelenleg a szabályzathoz kapcsolódó szótár munkálatai folynak. Az újdonságokról kétrészes cikksorozatban számol be a Nyest.
Megalakult az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) Budapesten. A tárcaközi testület feladata az lesz, hogy összehangolja a különböző tárcáknál az ifjúságpolitikát érintő tevékenységeket – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára, Simicskó István a testület megalakítása előtt tartott sajtótájékoztatón.
10/2010. (III. 11.) OKM rendelet a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj adományozásáról Módosítja: 21/2013. (III. 19.) EMMI r. – Hatályos: 2013. 03. 24. 19/2010. (IV. 23.) OKM rendelet a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről – módosítja: 21/2013. (III. 19.) EMMI r. – Hatályos: 2013. 03. 24.
Módosítás dátuma: 2013. március 21. csütörtök, 15:57
2013. március 18-án Lakiteleken, a közművelődés megújulásában fontos szerepet játszó helyi értékekre alapuló hungarikum klubok szakmai segítésére és a közös koncepció kidolgozása érdekében megalakult az NKKI munkacsoportja. A munkacsoport vezetője Polyák Albert, további tagjai: Dombi Ildikó,Komjáthi Tamásné, Makra Borbála, Szolnoki Ildikó, Szendrei Andrea, Máté Lászlóné.
A helyi értéktárakkal és hungarikum klubokkal foglalkozó munkacsoport legközelebb 2013. április 9-én találkozik Lakiteleken.
FESZTIVÁLVILÁG: a fesztiválminősítési program hírei. A fesztiválok súlya világszerte és Magyarországon egyre nő. Jelentőségük meghatározó a kultúra fejlődésében, települések életében. Nem elhanyagolható gazdasági szerepük sem. Fontosságuk elismerését jelzi, hogy összességében milliárdos nagyságrendű az a közpénz, amelyben évente különféle központi és helyi forrásokból részesülnek.
A Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet tevékenysége a közművelődés országos szakmai módszertani és tanácsadó feladatellátásának megerősítésére és a területi szintek együttműködésének fejlesztésére irányul.
A magyar folklórkincs megőrzéséért és népszerűsítéséért végzett értékes és eredményes munkájáért adta át Újbuda Polgármestere Horváth Lászlónak a Pro Urbe Újbuda díjat.
Az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával a Katapult Film hatrészes dokumentumfilm-sorozatot készített Hegyek és tengerek között címmel. A széria hat, Magyarországra bevándorolt külföldi letelepedésének történetét mutatja be. A sorozat epizódjait Groó Diana, TörökFerenc, Gelléri Péter, Pálos György és Soós Kata rendezték, producerei Angelusz Iván és Soós Kata. A Hegyek és tengerek között módszertani alapját képezi egy, magyarországi diákok körében folytatott, az előítéletességet vizsgáló kutatásnak.
A Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület gyermekvédelmi szakkönyvek megjelentetésével kívánja támogatni a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket és intézményeket, hogy mindannyian emberségesebben és eredményesebben segíthessék a családokat és a gyerekeket, képviselhessék a szakma és a kliensek érdekeit, erősítve és bátorítva minden érdekelt aktív részvételét.
Az 1953-ban alakult Népi Iparművészeti Tanács 1992. évi megszűnésétől, feladatát a Magyar Művelődési Intézet, Népi Iparművészeti Titkársága végezte. 2004 júliusától pedig a Hagyományok Háza, Népművészeti Módszertani Műhely, Népi Iparművészeti Osztálya látja el.
Módosítás dátuma: 2013. március 7. csütörtök, 15:00