Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

A „Budapest 150” drámapályázat – díjátadóNyolc fővárosi témájú drámából válogathatnak a színházi alkotók Budapest születésnapjára.
A Budapest Drámapályázat nyerteseinek és a Budapest Nyitány pályázatának kihirdetésével kezdődött el az az ünnepi rendezvénysorozat, ami a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli. A drámapályázat megosztott második helyezettje Pass Andrea és Trencsényi Katalin lett, a megosztott harmadik helyet pedig Egressy Zoltánnak és Kisari Szabolcsnak ítélte a szakmai zsűri.

Az emlékév célja, hogy a fővárosi történeteken, történelmen, a közös értékek megfogalmazásán keresztül erősödjön az a budapesti identitás, amely hídként köti össze a fővárosiakat a Budapest határain kívül élőkkel, a kisközösségeket egymással és a nemzet egészével.

Két második és két harmadik díjat osztott ki a szakmai zsűri

Tavaly június 1-jéig lehetett nevezni arra a drámapályázatra, amelyet a Budapesti Művelődési Központ együttműködésben Budapest Főváros Önkormányzatával és a Színházi Dramaturgok Céhével hirdetett meg Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából. A magyar nyelvű, prózai vagy zenés színpadi művek témájának összefüggésben kell állnia Budapesttel mint helyszínnel, vagy mint kulturális, történeti vagy identitásbeli kötődések és hagyományok hordozójával.

A pályázatra több mint 80 pályamű érkezett, a második fordulóba 18-an jutottak be, a darabokat egy ötfős, színházi szakemberekből álló zsűri értékelte.

A zsűri tagjai Csizmadia Tibor rendező; Gáspár Máté kulturális menedzser, a Budapest Brand programigazgatója; Orbán Eszter, a Színházi Dramaturgok Céhe társelnöke; Szikszai Rémusz színész, rendező, valamint Szokolai Brigitta, a Színházi Dramaturgok Céhe társelnöke értékelte. A megosztott II. helyezettek Pass Andrea és Trencsényi Katalin 2-2 millió, a megosztott III. helyezettek Egressy Zoltán és Kisari Szabolcs 1,5-1,5 millió forintos jutalomban részesülnek. Ezen túlmenően a legjobbnak ítélt 8 mű kötetben is megjelenik majd a Budapest 150 év kiadványai között.

A budapesti színházi alkotók támogatást kaphatnak a színpadra állításhoz

“Budapest vezetése szeretné, hogy a darabok megismerése után az a színház vagy alkotói csoport, amelyik fantáziát lát egy-egy mű színrevitelében, benyújtaná projekttervét a fővárosnak” - jelentette be Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester helyettes. „A főváros a nyertes és a drámakötetbe válogatott műveket mielőbb hozzáférhetővé kívánja tenni, mivel a drámák azzal a szándékkal íródnak, hogy színpadra kerüljenek” - tette hozzá.

A válogatás szakmai honlapokon - Dramaturgok Céhe, Színház folyóirat - és Budapest honlapján és a Budapesti Művelődési Központ felületein is elérhető lesz, hogy megismerhesse a színházi szakma. Az igénybejelentés rendjéről, formájáról a közeljövőben adnak tájékoztatást, de a szándék az, hogy akár már a következő színházi évadban is láthasson a most megszületett művekből előadást a színházrajongó közönség.

Zeneszerzői pályázatot hirdet a Budapesti Fesztiválzenekar

A győztes pályaművet a Budapesti Fesztiválzenekar mutatja be Fischer Iván vezényletével egy nagyszabású szabadtéri koncerten a Budapest 150 programsorozat részeként.
„Budapest életében azért fontosak a hidak, mert valahogy át kell jutni a Dunán. Amikor összekapcsolták Óbudát, Budát és Pestet egy nagy várossá, a hidak jelentősége felerősödött. A legjobb híd a zene, mert nem csak a városokat, az embereket is összeköti. Nincs nyelvi határ, és a legkülönbözőbb gondolkodású emberek is szerethetik ugyanazt a zenét. Már 1923-ban, Budapest 50. születésnapján felismerték, hogy a zene mennyire fontos. Felkérték Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt egy jubileumi mű komponálására. Ezt a hagyományt szeretnénk mi is folytatni most, száz évvel később, Budapest 150. születésnapján, ezért pályázatot írtunk ki zeneszerzőknek egy új, ünnepi mű megírására, amit a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén mutat majd be egy jubileumi hangversenyen” – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója a zeneszerzői pályázat hátteréről.

A pályázat nyílt, jeligés és egyfordulós, a pályaműveket a szervezők 2023. április 30-ig várják. Fontos kitétel, hogy a beküldött zeneművek méltó módon idézzék meg a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. Műfaja nagyzenekarra írott komolyzenei mű, ünnepi nyitány, időtartama minimum 5, maximum 10 perc lehet.

A szakmai zsűri 2023. május 30-ig bírálja el a beérkező pályaműveket.

A pályázat további részleteiről a linkre kattintva olvashatnak.

 

Közművelődési Minőség Díj 2012Közművelődési Minőség Díj 2012

 

 

 

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760