Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

7. Madách Nemzetközi Színházi TalálkozóTizenkilenc produkció érkezik tizenöt országból a 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM), amelyet április 8. és május 17. között rendeznek meg a Nemzeti Színházban. Idén olyan nemzetközi hírű alkotók rendezései lesznek láthatók a MITEM-en, mint például Robert Wilson, Theodorosz Terzopulosz, Michael Thalheimer, Sebastian Hartmann és Victoria Thierrée Chaplin.

Ezeket a produkciókat egy fesztiválon látni életre szóló élmény lesz – mondotta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a színházi találkozó budapesti sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Színház 2014-ben rendezte meg először a MITEM-et, amely mára tényezővé vált a nemzetközi színházi közegben, a budapesti közönség pedig a világ színházi élvonalával találkozhat majd - méltatta a rendezvényt Fekete Péter.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a MITEM alapítója közölte: 2500 év kulturális ívét fogják felfesteni Euripidésztől és a Mahábharatától a kortárs szerzőkig.

Mint hangsúlyozta, ez a színházi találkozó nem a versengésről szól, hanem a hidak, kapcsolatok építéséről. A szervezők célja ezért, hogy a MITEM nyitott fesztivál legyen minden szempontból, hogy a legkülönbözőbb színházi nyelveket felvonultatva megmutassák a világszínházat az összes árnyalatával, útkeresésével. De még ennél is fontosabb a gondolati nyitottság - jegyezte meg.

Vidnyánszky Attila hozzátette, a Nemzeti Színház négy saját előadását - Rocco és fivérei, Médeia, Tartuffe, Macskajáték - mutatja be a találkozón.

A MITEM idei díszvendége, Theodorosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapító-igazgatója Ámor című darabját hozza el az athéni Attisz Színházból. Elmondása szerint a gazdasági és társadalmi válságra reflektáló kamaraelőadás során minden eladóvá válik: még a szerepek, a ruhák, a gondolatok is, talán csak a szerelem jelent kivételt.

Theodorosz Terzopulosz a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 10. Színházi Olimpiát Budapesten rendezi meg 2023-ban.

Kulcsár Edit dramaturg, a MITEM főszervezője a fesztivál programjából kiemelte a német színházak vendégjátékait: Sebastian Hartmann egyik legújabb rendezése, a Bűn és bűnhődés a Staatshausspiel Dresden előadásában lesz látható, Michael Thalheimer és a Berliner Ensemble pedig a Médeiával érkezik.

Erős lesz a frankofón színházi jelenlét is: Valere Novarina Képzeletbeli állat című produkcióját hozza el, Victoria Thierrée Chaplin Bells&Spells című darabjával vendégszerepel, Omar Porras pedig a svájci Théatre Kléber-Mélau társulatával mutatja be Mesék meséje című produkcióját.

Omar Fetmus, az algériai színházi élet "motorja" kamaradarabjában sok humorral ábrázolja az algériai művészek nehéz életét, visszatér a kijevi Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház, majd hét és fél órás előadás során mutatják be indiai-olasz koprodukcióban a Mahábharáta történetéből készült, kathákali stílusú táncelőadást.

Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának igazgatója elmondta, a MITEM-en Szőcs Géza Raszputyin című darabját adják elő az orosz-tatár Szardar Tagirovszkij rendezésében.

Fekete Péter a Vietnámból érkező A O Show-ra hívta fel a figyelmet: a cirkusz- és a színházművészet határmezsgyéjén mozgó produkcióból hat előadást terveznek a Fővárosi Nagycirkuszban vagy egy mellette felvert cirkuszi sátorban.

Forrás: kormany.hu 

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760