A Budapesti Művelődési Központ idén – immár hagyományszerűen – 39. alkalommal rendezi meg a Vizuális Művészeti Hónap pályázat- és kiállítássorozatot, amely a fővárosi amatőr alkotóknak kínál több műfajban megmérettetési és bemutatkozási lehetőséget. Az idei pályázat a korábbi évek nyomán ismét három műfajban kerül megvalósításra. ♦
A fotópályázat kiállítás megnyitója: 2023. november 17. ♦ péntek ♦ 18.00 óra
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI., Etele út 55.) ♦ BMK Galéria
A Fotópályázat eredménye és tudnivalói
Pályázati eredmények
Fotópályázat eredménye és tudnivalók
Zsűri elnöke: Eifert János fotóművész
Zsűri tag: Mucsy Szilvia
Zsűri időpontja: 2023. október 31. 16.00–20.00 óra, helyszíne Budapesti Művelődési Központ
Jegyzőkönyvvezető: Sarnyai Rita
Tudnivalók a kiállításról:
- A kiállítandó fényképeket minden kiállítótól A/3-as méretben kérjük (a kép hosszabb oldala ne haladja meg a 40 centimétert. Kérjük, figyeljenek a képek átvételkor, nem maradt-e a szélükön vágásból visszamaradt fehér csík, ha igen, kérjék a javítását!).
- A képek hátán szerepelne az alkotó neve, a kép címe, a készítés éve.
- Leadási idő: november 10. péntek 19.00 óráig
- Leadás helye: Budapesti Művelődési Központ földszinti információs irodájában.
- A meghívót e-mail útján küldjük.
A kiállítás november 17-én, pénteken 18.00 órakor nyílik, meghívót minden pályázónak küldünk.
A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész, a zsűri elnöke
További információk: Sarnyai Rita -3712770, Vadócz Zsuzsa -302518707
2023. évi Vizuális Művészeti Hónap fotópályázata eredménye
Nevező | Kiállításra kerülők fotók | díjak |
1. BRÓZIK DORKA | 1. Holdsütés – illúzió kategória | |
2. FARKAS IMRE | 2. Apály – kötetlen kategória 3. Nemzedékek – kötetlen kategória |
|
3. INCZÉDI ZSUZSA | 4. Séta – illúzió kategória | |
4. KERÉNYI-MOEN KATALIN | 5. Mélybemerülés – illúzió kategória | III. díj: Mélybe merülés – illúzió kategória |
5. KIRÁLY ERIKA | 6. A jel – kötetlen kategória 7. Zebrán – kötetlen kategória |
II. díj: A jel – kötetlen kategória |
6. MOLNÁR BENCE | 8. Állóhely – kötetlen kategória | |
7. OTTNÉ NÉMETH ILONA |
9. Fényerdőben – illúzió kategória 10. Készülődés – kötetlen kategória |
|
8. SÁRINGER MÁRTA | 11. Balatonfüredi szüreti fesztivál – kötetlen kategória | |
9. SZITA LÁSZLÓ |
12. Cukiság – illúzió kategória |
II. díj: Érzések – illúzió kategória |
10. TÓTH PIUSZ ISTVÁN dr. |
18. Fényvetület – kötetlen kategória |
I. díj: Fejek – illúzió kategória I. díj: Társas magány – kötetlen kategória |
11. ZÁCS ÁGOSTON |
23. Mit találtam – kötetlen kategória |
III. díj: Fénygombák – kötetlen kategória |
A kiállítás megtekinthető november 30-ig az intézmény nyitvatartási idejében:
- hétköznapokon 10.00–19.00,
- szombaton 13.00–18.00 óra között,
- vasárnap ZÁRVA.
A galéria tárlatai díjmentesen megtekinthetők.
************************************
Pályázati feltételek:
Jelentkezhet minden olyan alkotó, aki:
- betöltötte a 16. életévét,
- budapesti lakóhellyel rendelkezik,
- jelenleg nem hallgatója művészeti szakirányú felsőfokú intézménynek,
- nem rendelkezik művészeti szakirányú felsőfokú végzettséggel,
- nem végez hivatásszerűen alkotóművészeti tevékenységet,
- benyújtott pályázati anyaga 2 évnél nem korábban készült,
- benyújtott pályázati anyaga korábban még nem szerepelt a Vizuális Művészeti Hónap eseményein, illetve a BMK Galéria kiállításain.
A nevezés feltételei:
Nevezési díj: 2000 Ft/műfaj.
- A nevezési lap kitöltése és leadása a beadási határidő napján
- A nevezési díj befizetése csekken (személyesen igényelhető a BMK Információs Osztályán), vagy banki átutalással a következő számlaszámra:
- Budapesti Művelődési Központ, 11784009-15490610
- A megjegyzés rovatba mindkét esetben, kérjük feltüntetni: VMH 2023 és a pályázó lakcíme
A BEFIZETÉSRŐL SZÓLÓ IGAZOLÁST A MŰVEK BEADÁSAKOR KÉRJÜK BEMUTATNI!
A nevezési lapok letölthetőek a www.bmknet.hu oldalról, vagy személyesen igényelhetőek a BMK Média- és Információs Osztályán (BMK, Bp. XI., Bikás park mellett, Etele út 55./A fszt.)
ELBÍRÁLÁS:
A beérkezett alkotásokból szakmai zsűri választja ki a csoportos kiállítás szereplőit, és dönt az egyéni díjak odaítéléséről is. A zsűrizések folyamatának első része zártkörűen zajlik, de ezt követően a második részében a pályázók igény szerint lehetőséget kapnak a zsűritagokkal való nyilvános konzultációra és az eredményről való tájékozódásra.
A zsűrizések időpontjáról és részleteiről, a kiállításokhoz kapcsolódó tudnivalókról a beadást követően e-mailben adunk tájékoztatót!
MŰFAJOK:
FOTÓPÁLYÁZAT – A BEADÁSI HATÁRIDŐ LEJÁRT
- I. kategória: „Illúzió”
- II. kategória: Kötetlen téma
- A beküldhető művek száma összesen 10 db jpeg formátumú, jeligével ellátott fotó (maximum 2 MB/db).
- A jeligék összetétele: jelige+kategória+kép címe
- Beküldés módja: e-mail ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) a kitöltött nevezési lapot és a befizetés igazolását is mellékelve.
- Nevezési lap (.pdf)»
- Beküldési határidő: október 23. (hétfő) 24.00 órakor lejárt
- A beküldött képekből a kiállításra kiválasztottakat papíralapon is kérjük leadni a Budapesti Művelődési Központban, november 13-ig, hétköznapokon, 9.00–19.00 óra között.
- Kiállítás: november 17–30.
FESTÉSZET–GRAFIKA – beadási határidő: november 28. ♦ kedd ♦ 13.00–19.00 óráig
- I. kategória: „Élek”
- II. kategória: Kötetlen téma
- A beadható művek száma összesen: 4 db,egyenkénti méretük nem haladhatja meg az 1 m2-t .
- Ajánlott technikák: akvarell, olaj, akril, tempera, tus, rézkarc, szén, kollázs, linóleummetszet
- Jelentkezés módja:személyesen, a Budapesti Művelődési Központban
- Nevezési lap (.pdf)»
- A pályaművek beadásának határideje: 2023. november 28. kedd 13.00–19.00 óra
- A beadás helye: Budapesti Művelődési Központ, Bp. XI., Bikás park mellett, Etele út 55./A fszt.
A beadás módja:
- Kérjük, a műveket névvel, címmel, a kép címével és fogazott akasztóval ellátva, kifüggeszthető állapotban beadni!Grafikák esetén a paszpartu mérete maximum 50x70 cm, vagy 100x70 cm legyen. Felhívjuk figyelmüket, hogy a nem ilyen módon behozott alkotások nem kerülnek átvételre!
- A képek beadásával egyidőben kérjük a két példányban kitöltött jelentkezési lap leadását és a nevezési díj befizetését igazoló dokumentum bemutatását.
Kiállítás: 2023. december 5–31. (I. rész), 2024. január 11–25. (II. rész)
IPARMŰVÉSZET – november 28. ♦ kedd ♦ 13.00–19.00 óráig
- I. kategória: „Leopárd”
- II. kategória: Kötetlen téma
- A beadható művek száma összesen: 4 db, egyenkénti méretük nem haladhatja meg a 30 cm-t.
- Ajánlott műfajok: ékszer, öltözékkiegészítő, dísztárgy
- Nevezési lap (.pdf) »
- A pályaművek beadásának határideje: 2023. november 28. (kedd) 13.00–19.00 óra.
- A beadás helye: személyesen, a Budapesti Művelődési Központban
A beadás módja:
- Kérjük, a műveket névvel, címmel ellátva, kiállításra kész állapotban beadni!
- Az alkotások beadásával egyidőben kérjük a két példányban kitöltött jelentkezési lap leadását és a nevezési díj befizetését igazoló dokumentum bemutatását.
- Beadási nap: 2023. november 28. (kedd) 13–19 óra
- Kiállítás: 2023. december 5–31.
Nevezési lapok (.docx formátumban):
További információ:
- Sarnyai Rita, 0613712770, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Vadócz Zsuzsa, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Központi információs telefon: 0613712760
Kapcsolódó cikkeink
- 38. VMH 2022 – festészet-grafika-iparművészet pályázat eredménye
- 35. VMH fotópályázat díjazottjai virtuális kiállítása
- Virtuális séta a 35. VMH festészet–grafikapályázat díjazottainak kiállításán
- 35. VMH festészet-, grafika- és iparművészet-pályázat kiállítása 1. rész
- 35. VMH festészet–grafika–iparművészet pályázat 2. részének kiállítása
- 35. VMH festészet–grafika–iparművészet kiállítás 3. rész – meghosszabbítva
- Budapesti Amatőr Alkotók Stúdiója – Online kihívás
- Online színes séta – „Nyisd tágra a szemed!” letölthető feladatlappal
Nézz körül Insta profilunkon kapcsolódó posztjainkban:
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
A Budapesti Művelődési Központ által szervezett számos programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videofelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
Szervező a pályázat során ezúton birtokába kerülő személyes adatokat kizárólag a pályázat keretein belül, a jelenlegi és a jövőbeni pályázatokkal összefüggő kommunikáció céljából kezeli kizárólag az erre vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, vagy a pályázati cél megvalósulását követő legfeljebb 1 évig. (Az adatkezeléshez kapcsolódó a jogokról és jogorvoslatokról az online Adatkezelési Tájékoztató nyújt útmutatást, mely elérhető a http://www.bmknet.hu/bmknet-adatvedelem címen.)
A beküldött alkotások nem minősülnek szerzői jog védelme alá tartozó alkotásoknak, a pályázat elküldésével a Pályázó lemond arról, hogy a felhasználóktól szellemi alkotáshoz kötődő jogcímen bármilyen további díjazásban részesüljön.
Az eredményhirdetést követően a Szervező a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaműveket kiállítani, bemutatni a Pályázó nevének feltüntetésével (pl. internetes felületen, programfüzetben, közösségi médiában hivatalos profiljain) a pályázati cél megvalósulását követő legfeljebb 1 évig.
A Szervező jogosult a pályázati nyertes alkotásokat fotókon, illetve cikkekben, valamint egyéb audiovizuális anyagokban bemutatni.
A művek fenti felhasználásához a pályamű beküldésével a résztvevők automatikusan hozzájárulnak.
MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55/a.
GPS koordináták: N47.464206, E19.03141
Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető: az M4-es metróval (akadálymentes), az 1-es villamossal, a 7, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: BMK Facebook oldal
Szeresse Ön is elkapott pillanatképeinket: BMK az Instán
Látogasson el Youtube oldalunkra is: BMK Youtube csatorna
Lapozzon bele kiadványainkba: a BMK kiadványai az Issuun.
Közművelődési Minőség Díj 2012
- Részletek
- Szülőkategória: Közművelődési szakmai információk
- Kategória: Közművelődési szakmai pályázatok
- Megjelent: 2023. november 09
- Módosítás: 2023. november 09
- Találatok: 546