A XXXI. Vizuális Művészeti Hónap a fővárosban élő amatőr alkotók éves seregszemléje. A fényképezéssel, festészettel, grafikával foglalkozó művészek pályázat (Pályázati naptár) keretében mérettethetik meg tevékenységüket, és nyerhetik el egy csoportos kiállításon való részvétel lehetőségét. Az idei évben már 31. alkalommal rendezi meg a BMK a Vizuális Művészeti Hónap programsorozatot. Kövesd az eseményeket a Facebookon is! »♦ A fotópályázat eredményét itt tekintheti meg » ♦ A festménypályázat eredményét itt tekintheti meg » ♦ A grafikapályázat eredményét itt tekintheti meg »
Pályázat célja: a fővárosban élő amatőr alkotók bemutatkozásának és megmérettetésének támogatása. Kategóriánként szakmai zsűri dönt a díjazásról, és választja ki a kiállításon bemutatásra kerülőalkotásokat.
Témája: szabadon választott.
Pályázók köre: olyan alkotók, akik elmúltak 18 évesek nem végeztek képző- és iparművészeti felsőfokú tanulmányokat sem itthon, sem külföldön, és jelenleg sem hallgatói semmi ilyen tárgyú intézménynek, valamint hivatásszerűen nem foglalkoznak alkotóművészeti tevékenységgel.
Pályázni lehet: azon alkotásokkal, amelyek az elmúlt két évben készültek, a Vizuális Művészeti Hónap pályázatain még nem szerepeltek, és nem vettek részt a BMK Galéria kiállításain.
Az eddigi pályázatokon évente átlagosan 250 pályázó mintegy 700 alkotással indult.
Pályázati kategóriák:
- grafika ♦ a beadási határidő lejárt.
- festészet ♦ a beadási határidő lejárt.
- fotó ♦ a beadási határidő lejárt.
- ÚJ! mobilfotó (14–18 éves korosztály részére) ♦ a beadási határidő lejárt.
- FOTÓ beadási határidő: 2015. szeptember 27. éjfél ♦ beadási határidő lejárt.
- kiállítás időpontja: 2015. október 15–30.
ÚJ! MOBILFOTÓ feltöltési határidő: 2015. szeptember 30. (14–20 éves korig) ♦ a beadási határidő lejárt.
- kiállítás időpontja: 2015. október 15–30.
- FESTÉSZET beadási határidő: a pályázat benyújtási idő lejárt.
- kiállítás időpontja: 2015. november 3–17. ♦ 19–december 5.
Festészet nevezési lap innen letölthető .doc formátumban »
Festészet nevezési lap innen letölthető .pdf formátumban »
- kiállítás időpontja: 2015. november 3–17. ♦ 19–december 5.
- GRAFIKA beadási határidő: 2015. november 20. A pályázat benyújtási idő lejárt!
- kiállítás időpontja: 2015. december 8–30. (vasár- és ünnepnapok kivételével).
Grafika nevezési lap innen letölthető .doc formátumban »
Grafika nevezési lap innen letölthető .pdf formátumban »
- kiállítás időpontja: 2015. december 8–30. (vasár- és ünnepnapok kivételével).
A nevezés módja: a jelentkezők digitális formában adhatják be pályázati anyagukat a www.bmknet.hu honlapon. A nevezési lapot és a nevezési díj befizetését igazoló bizonylatot a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük elküldeni.
Nevezési díj: 2000 Ft. A nevezési díjat fizethetik átutalással, vagy csekken. A megjegyzés rovatba mindkét esetben kérjük feltüntetni: VMH fotó kategória.
Számlaszám: OTP 11784009-15490768
A pályázati kiállítás időszaka: 2015. október 15–30.
Technikai feltételek: a feltölthető fotók mérete minimum 1024x768, 72 dpi. Minden fotófájl neve tartalmazza az alkotó nevének kezdőbetűit és a kép címét. A beadható képek darabszáma 5 db, amelyből 1 lehet sorozat, amely maximálisan 5 fotót tartalmazhat.
Elbírálás: a zsűrizés nem nyilvános, de annak időpontjáról minden pályázót értesítünk. A döntést követő órákban alkalmat biztosítunk a zsűri tagjaival történő csoportos konzultációra. A kiállításokra beválasztott fotók kinyomtatását az alkotóknak kell biztosítaniuk. A zsűri által kiválasztott képeket október 8-ig kérjük az intézménybe behozni paszpartu és szélcsík nélkül maximum A4-es méretben.
Nyertes alkotások bemutatása: a pályázat első helyezettje saját önálló kiállítási lehetőséget nyer, a második és harmadik helyezett csoportos kiállítási lehetőséget kap a BMK Galériában.
Teljes pályázati felhívás:
A 31. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázata eredménye
DÍJAZOTTAK:
I. helyezés: Mészáros Csaba
II. helyezés: Meggyesi Mónika
III. helyezés: Csorba Károly
Oklevélben részesül:Burkus Alexandra Bálna című képért, és Lipták Zsuzsanna Geometria című képért.
A zsűri tagjai voltak:
EIFERT JÁNOS fotóművész,
Neogrady-Kiss Barnabás fotóművész
Vadócz Dávid
KIÁLLÍTÁSRA KERÜL:
BURKUS ALEXANDRA: Bálna
CSORBA KÁROLY: Víz alatt sorozatból 2, 4, 5
ÉLES REA: Gyűrött ház
FARKAS IMRE: Belvárosi lépcsőház/Mágikus szemek sorozat 3, 4
HODOSSY ILONA: Ritmus sorozat 4.
KOPPÁNY GYÖRGY: Mozaikok
KOZMA CECILIA: Detti/Apokalipszis
KÜRTI JÁNOS: Jin és Jang
LACZKÓ MAGYAR GYÖRGY: Behálózva/Csavar
LIPTÁK ZSUZSANNA: Csoportkép/Geometria
MEGGYESI MÓNIKA: Ildikó/A bogaras lány/Pihenő
MÉSZÁROS CSABA: Inverzió sorozat 1–5/Feketemadár/Intimitás/Rosszfiú
NERHAFT ANTALNÉ: Restaurátorok
PAPP KÁROLY: Geometria
SIMÁK GERGŐ: Lebegés
STEFKOVICS JÁNOS: Augusztusi Balaton/Belváros/Füstokádó
Festészet kategória: A nevezési idő és pályázat benyújtási idő lejárt!
A nevezés módja: a pályázati anyagot személyesen a Budapesti Művelődési Központban kell leadni. A pályázattal egy időben kell benyújtani a nevezési lapot 2 példányban, valamint a nevezési díj befizetését igazoló bizonylatot.
Nevezési díj: 2000 Ft. A nevezési díjat fizethetik átutalással, vagy csekken. A megjegyzés rovatba mindkét esetben kérjük feltüntetni: VMH festészet kategória. Csekk szintén a BMK Információs Szolgálatán szerezhető be.
Számlaszám: OTP 11784009-15490768
Technikai feltételek: a pályázók kötetlen témában legfeljebb 3 alkotással (egyenként maximum 1 m2 méretű) nevezhetnek. A festménysorozat 1 műnek számít, amelyet a zsűri megbonthat. A papíralapú pasztellképek festészeti kategóriához tartoznak. Az alkotásokat kiállításra kész állapotban, a hátoldalukon az alkotó, a cím feltüntetésével és fogazott akasztóval kérjük leadni.
Elbírálás: a zsűrizés nem nyilvános, de annak időpontjáról minden pályázót értesítünk. A döntést követő órákban alkalmat biztosítunk a zsűri tagjaival történő csoportos konzultációra. A kiállításra be nem választott alkotások a zsűrizést követően elvihetők.
A 31. Vizuális Művészeti Hónap festménypályázata eredménye
Arató Katalin: Perspektívák
Bárány Mária: Várakozás
Braun Mária: Virágok
Budai Tímea: Szent István bazilika
Bujdosó Krisztina: Szeptemberi csendélet
B. Vándor Éva: Napraforgó I.
Csapó Ida: Dézsa – Felsőtoldról
Dénes József: Vihar közeleg
Egri Ottilia: Táncoló fák
Eigner Gyula: Esti hangulat
Ekker István: Farkaserdő
Fodor Flóra: Félelem
Horváth Györgyi: Arc 1., Arc 2.
Horváth Vera: Vihar előtti fények – Mesefalu
Hüttner Szilvia: Éjszakai fények
Jász Ada: Közeleg az idő
Karsay Márta: Tabán, Mardin/Anatólia határán
Kerekes Mihályné: Levendulák
Kertész Terézia: Terasz, Erdőben
Kovács István: Templomkert
Ladányi Banczik Ágnes: Nagylóc I.
Láng Zsanna: Otthon, Tavasz
Lengyel Éva: Kökörcsin
Lomen Henrietta: Portré, Csendélet
Márkosi Erzsébet: Vértesacsa – szülőföldem
Máté Kata: Első randi
Nánásy (Kiskarándi) Ilona: KINI, Fények és ívek I., II. – szemelvények a kortárs finn építészetből
Nemesapáti Antal Tamás: Felsőtold
Németné Klein Edit: Az ablak
Onestyákné Ágotai Mária: Elhagyott malom
Osztobányi Istvánné: Mógor, Holdfényben
Őrsy Attila dr.: Hegyi falu
Petlanovics József: Úgy estefelé
Póth- Vecsei Mária: Labdarózsák
Ruzsa Rita: Marcel Duchamp után szabadon
Sándor Ilona: Gyermely
Szilágyi Hedvig: Találkozások
Tessényi Rita: Határok, Öregszem
Tiszttartó Edith: Somogyvámosi napraforgó
Tóth Lászlóné: Tavasz az ablakból
Turu Erzsébet: A köd alatt
Váradi Judit: Anna, Üres a műterem
Váradi Klára dr.: Kanyargó folyó
Vásárhelyi Anna: Utazás
V. Marosi Ágnes: Arizónai táj
Virág Hilda: Elvágyódás
Varga Margit: Pro memoria Segantini
Teljes pályázati felhívás
Grafika kategória – A nevezési idő és pályázat benyújtási idő lejárt!
A 31. Vizuális Művészeti Hónap grafikapályázata eredménye
KIÁLLÍTÁSRA VÁLASZTOTT MŰVEK ÉS ALKOTÓIK:
- CSAPÓ IDA: Én és Te – kollográfia
- GARAS JUDIT: Teltétel nélküli hűség – ceruzarajz
- GRÓF GYÖNGYI : Hajléktalan II. – ceruzarajz
- HORVÁTH CSENGE: Tündérkert – tusrajz
- HORVÁTH GYÖRGYI: Lebegés , Esőben – tusrajz
- JAKABNÉ GARBÓCI MÁRIA: Zsolt 1.2., Anna – szénrajz
- KEREKES MIHÁLYNÉ: Öreg paraszt, Ázsiai lány – szénrajz
- KERTÉSZ TERÉZIA: A kutya – ceruzarajz
- NÁNÁSY ILONA: Lépcsőtanulmány I–II. – színes ceruza
- KOMENDA JÓZSEF: Pihenő a Pilis alján – tusrajz
- LAUKÓ PÁL: Táj – tus, diópác
- LOMEN HENRIETTA: Mátra alján falu szélén…, Nyári hangulat – tusrajz
- MÁRKOSI ERZSÉBET: Legyezőfák sorozat (2) – linómetszet
- ONESTYÁKNÉ ÁGOTAI MÁRIA: Fiúportré – szénrajz
- LÁNG ANDREA: Álomszép – rézkarc
- PETLANOVICS JÓZSEF: Kaposvári pillanatok – szénrajz
- SZABOLA ÉVA: Álljon meg az idő! – krétarajz
- TOMOR GÁBOR : Sodrásban, együtt – tollrajz
- ZSOLDOS IRÉN: Mélység – tollrajz
A nevezés módja: a pályázati anyagot személyesen a Budapesti Művelődési Központban (Bp. XI. ker., Etele út 55.) kell leadni. A pályázattal egy időben kell benyújtani a nevezési lapot 2 példányban, valamint a nevezési díj befizetését igazoló bizonylatot.
Nevezési díj: 2000 Ft. A nevezési díjat fizethetik átutalással, vagy csekken. A megjegyzés rovatba mindkét esetben kérjük feltüntetni: VMH grafika kategória. Csekk szintén a BMK Információs Szolgálatán szerezhető be.
Számlaszám: OTP 11784009-15490768
Technikai feltételek: a pályázók kötetlen témában legfeljebb 3 bármilyen egyedi vagy sokszorosított grafikai technikával készült alkotást nyújthatnak be. A műve(k)et paszpartuval vagy anélkül 50x70 cm-es, illetve 70x100 cm-es méretben kérjük benyújtani, keret és üveg nélkül.
Elbírálás: a zsűrizés nem nyilvános, de annak időpontjáról minden pályázót értesítünk. A döntést követő órákban alkalmat biztosítunk a zsűri tagjaival történő csoportos konzultációra. A kiállításra be nem választott alkotások a zsűrizést követően elvihetők.
Grafika pályázati felhívás: A nevezési idő és pályázat benyújtási idő lejárt!
- Grafika nevezési lap innen letölthető .doc formátumban »
- Grafika nevezési lap innen letölthető .pdf formátumban »
További információ:
- Vadócz Zsuzsa, 30/251-8707, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55/A.
GPS koordináták: N47.464206, E19.03141
Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető: az M4-es metróval, 7, 103, 107, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park megállónál kell leszállni.
Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek.
Közművelődési Minőség Díj 2012
- Részletek
- Szülőkategória: Közművelődési szakmai információk
- Kategória: Közművelődési szakmai pályázatok
- Megjelent: 2015. július 03
- Módosítás: 2016. január 03
- Találatok: 6748