Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Megjelent a HUNG-2020 pályázati felhívásaTisztelt Pályázók! Megjelent a HUNG-2020 pályázati felhívás.
A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására; már működő helyi települési értéktárakkal együttműködésben települési, tájegységi értéktárak létrehozására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat. Mindhárom célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. Benyújtási határidő: 2020. július 1. 23.59 percig.

A most megnyíló pályázat 180 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

Az értéktár létrehozás és működtetés területén tapasztalattal bíró szervezetek 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő támogatást nyerhetnek el, amennyiben a pályázati projekt keretében értéktárat még nem működtető partner szervezet számára át szeretnék adni tapasztalataikat értéktár létrehozásával és működtetésével, nemzeti értékek gyűjtésével, megismertetésével és népszerűsítésével, valamint az értékgyűjtés módszertanával kapcsolatban. A pályázati projekt keretében a partner szervezetnek nemzeti értékeket kell felvennie a létrehozásra kerülő értéktárba. A célterületen 40 millió Ft keretösszeg áll rendelkezésre.

A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet negyedik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, melyre 10 millió forint áll rendelkezésre. A pályázati konstrukció célja az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 250 ezer és 500 ezer forint között lehet.

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2019 decembere közötti időszakban kiírt 8 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,789 milliárd forintot ítélt oda 1 096 magyarországi, illetve határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca.

A pályázati felületen 2020. március 23. 12.00 órától lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, illetve a mellékleteket feltölteni, de a pályázatok véglegesítésére, beküldésére csak 2020. június 1. 8.00 órától van lehetőség 2020. július 1. 23:59 percig. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási (véglegesítési) határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének 300%-át, a támogató 2020. június 1. 8.30-tól az adott célterületre a pályázatok befogadását lezárhatja.

A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a pályázatokat csak a pályázati felületen kell benyújtani, papír alapon, postai úton nem.

A pályázati felhívás letölthető innen, a pályázati felület a palyazat.hungarikum.hu oldalon érhető el.

Forrás: hungarikum.hu

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760