Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

Namzeti Kulturális Alap

Felállt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új szakkollégiumi rendszere; a frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.

Az októberben hivatalba lépett új elnöknek köszönhetően az NKA-t érintő aktív jogalkotási folyamat zajlott le, aminek eredményeként a kulturális alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik, és több új forrásból is gazdálkodhat majd – emlékeztetett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, aki úgy vélte: "a változások komoly alapot jelentek a továbblépésre".

L. Simon László elmondta: az NKA-ról szóló törvény módosításával bővülnek a kulturális alap bevételei, új forrásként megjelennek a pornográf termékekre kivetett kulturális adó és a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetések, lehetségessé vált továbbá, hogy gazdasági szervezetek társaságiadó-kedvezmény igénybevételével támogathassák az NKA-t.

Mint közölte, az előzetes tervek szerint a kilenc kollégium mintegy 5 milliárd forintot fordíthat pályázati támogatásra, ezen felül a miniszteri keret várhatóan 1,7 milliárd forint lesz. Ezek a kalkulált zárolásokkal (2,4 milliárd) csökkentett összegek, amelyekben nincsenek benne az ötös lottó játékadójának 90 százalékán túli, egyéb bevételek - tette hozzá.

L. Simon László kiemelte, a törvény immár rögzíti: a miniszteri keret legfeljebb az ötös lottó adóbevételének - működési költségekkel csökkentett - 25 százaléka lehet, és annak pontos mértékét a nemzeti erőforrás miniszternek a tárgyévet megelőző december 15-ig meg kell határoznia.

Az Előadó-művészet Kollégiuma így 600 millió, az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma 450 millió, a Folyóirat-kiadás Kollégiuma 750 millió, a Könyvkiadás Kollégiuma 800 millió, a Közgyűjtemények Kollégiuma 600 millió, a Közművelődés és Népművészet Kollégiuma 400 millió, a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 700 millió, a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma 200 millió, míg a Vizuális Művészetek Kollégiuma 400 millió forintot fordíthat a pályázatok támogatására.

L. Simon László megjegyezte: mivel az art mozik működésének támogatása ebben az évben nem látszik megoldottnak, az NKA a Vizuális Művészetek Kollégiumán keresztül szerepet vállal a finanszírozásukban. Ez azonban nem működési támogatást jelent majd, hanem meghívásos pályázatokat, amelyek keretösszege még nem szerepel a szakkollégium 400 milliós költségvetésében - fűzte hozzá.

Az elnök beszámolója szerint a Nemzeti Kulturális Alap az államigazgatással összehasonlítva takarékos és hatékony szervezet, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne gondolkoznának a működés korszerűsítésén. Az NKA még ebben az évben átáll például az elektronikus pályáztatási rendszerre, ami komoly megtakarítást eredményez majd - említett példát.

L. Simon László elmondta, hogy a kollégiumi delegálási rendszer nem változott; a kisebb számú kurátorral és szakkollégiummal az NKA az interdiszciplinaritás irányába kívánt nyitni.

Az Előadó-művészet Kollégiumát Nagy Viktor rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára; az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumát Pottyondy Péter okleveles építészmérnök, a KÖZTI Zrt. építész vezető tervezője, stúdióvezetője; a Folyóirat-kiadás Kollégiumát Bednanics Gábor József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az Eszterházy Károly Főiskola docense; a Könyvkiadás Kollégiumát Thimár Attila irodalomtörténész, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense; a Közgyűjtemények Kollégiumát pedig Kenyeres István, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának alelnöke, Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettese vezeti.

A Közművelődés és Népművészet Kollégiuma Balogh Balázs néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutató Intézetének igazgatója; a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Kálomista Gábor producer, a Megafilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Thália Színház menedzserigazgatója; a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma Szakály Sándor, az MTA doktora, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára; míg a Vizuális Művészetek Kollégiuma Fabényi Julia művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Janus Pannonius Múzeum igazgatója vezetésével áll fel.

Az új kurátorok teljes listája:

A Nemzeti Kulturális Alap újonnan kinevezett kurátorainak, a kollégiumok tisztségviselőinek névsorát az NKA tájékoztatása alapján az alábbiakban közöljük.

Előadó-művészet Kollégiuma

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):

– Nagy Viktor rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Boronkay Antal zenetörténész, a Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. ügyvezető igazgatója

– Ember Csaba zenetanár, karnagy, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke

– Gáspár Máté kulturális menedzser, az Open Society Institute Arts and Culture Program igazgatóhelyettese

– Kovács Gerzson Péter Harangozó Gyula-díjas koreográfus, látványtervező, a TranzDanz művészeti vezetője

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Popa Péter, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének főtitkára, a Zenekar című folyóirat alapítója és főszerkesztője

– Szarvas József Jászai Mari-díjas színész, a Nemzeti Színház tagja, a viszáki Pajta Színház és Galéria tulajdonosa

– Szűcs Gábor színész, rendező

– Uhrik Dóra táncművész, táncpedagógus, Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes művész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti igazgatóhelyettese

– Zsoldos Béla zeneművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):

– Pottyondy Péter okleveles építészmérnök, a KÖZTI Zrt. építész vezető tervezője, stúdióvezetője

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Farkas Mária építész, vezető tervező, a Domiporta Építész Stúdió Kft. alapítója és ügyvezetője

– Zsidi Paula régész, muzeológus, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Földes László építész, a Földes és Társai Építésziroda Kft. ügyvezetője (Budapest)

– Mihályfi László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Örökségvédelmi Főosztályának vezetője

– Müller Ferenc építészmérnök, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, Fót város főépítésze

Folyóirat kiadás kollégiuma

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

– Bednanics Gábor József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az Eszterházy Károly Főiskola Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Kollár Árpád író, műfordító, szerkesztő, az SZTE-BTK Klasszikus Magyar Irodalom Tanszékének óraadó tanára

– P. Szabó Ernő újságíró, a Magyar Nemzet kulturális rovatának munkatársa

– Szenes István Ybl- és Europa Nostra-díjas belsőépítész, iparművész, stúdióvezető, egyetemi docens, a Magyar Belsőépítész Egyesület elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

– Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Kamp Salamon karnagy, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházzenei igazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Lutheránia Énekkar vezetője

– Márialigeti Károly biológus, egyetemi tanár, az ELTE Mikrobiológiai Tanszékének vezetője

– Szakács László, a Grabowski Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója, a Médiapiac című újság főszerkesztője

Könyvkiadás Kollégiuma

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

– Thimár Attila irodalomtörténész, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Bucsi Szabó Zsolt, a Magyar Géniusz Projektiroda képzési és rendezvény koordinátora

– Falusi Márton irodalmi szerkesztő, a Hitel című folyóirat szépirodalmi szerkesztője, a Magyar Napló világirodalmi rovatának vezetője

– Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, az MTA doktora

– Szemadám György festőművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja

– Venyigéné Makrányi Margit informatikus könyvtáros, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Bertha Zoltán irodalomtörténész, kritikus, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi docense

– Falus András Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője

– Kellermayer Miklós, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professor emeritusa

– Kengyel Miklós jogász, a Professzorok Batthyány Körének tagja, a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem tanára

Közgyűjtemények Kollégiuma

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

– Kenyeres István, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának alelnöke, Budapest Főváros Levéltárának főigazgató-helyettese

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója

– Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége elnöke, a Pest Megyei Múzeumok igazgatója

– Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója

– Tőzsérné Géczi Andrea, az egri Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár igazgatója

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Sepseyné Vígh Annamária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője

– Vasas Lívia, a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának főigazgatója

– Mecsériné Doktor Rozália, a körmendi Faludi Ferenc Városi Könyvtár igazgatója

Közművelődés és Népművészet Kollégiuma

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

– Balogh Balázs néprajzkutató, az MTA Néprajztudományi Intézetének vezetője

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Csasztvan András, a Szarvasi Általános Művelődési Központ Vajda Péter Művelődési Központ és Turul Mozi igazgatója, a Szarvasi Regionális Színház Kht. ügyvezető igazgatója

– Csatlósné Komáromi Katalin művelődési és felnőttképzési menedzser, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára intézményvezetője, a Magyar Népművelők Egyesületének tagja

– Igyártó Gabriella kulturális menedzser, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója

– Lacknerné Brückler Andrea közművelődési szakember, tanár, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Agócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Házának tudományos munkatársa

– Jantyik Zsolt, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatóhelyettese

– Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

– Kálomista Gábor producer, a Megafilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Thália Színház menedzserigazgatója

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Héra Istvánné, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének elnöke

– Inkei Péter, a Kelet-közép-európai Kulturális Obszervatórium Alapítvány igazgatója

– Zimányi Zsófia, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnöke

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának megbízott igazgatója

– Révész Mária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Miniszteri Kabinetjének főtanácsadója

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):

– Szakály Sándor, az MTA doktora, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője

– Boka László irodalomtörténész, könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója

– Mezey Katalin József Attila-díjas író, költő, az Írók Szakszervezetének egyik alapítója, az Írók Alapítványának alapítója, a Széphalom Könyvműhely vezetője

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Antall István, a Magyar Rádió Kulturális Szerkesztőségének irodalmi szerkesztője

– Kubassek János geográfus, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója

– Reményi József Tamás József Attila-díjas kritikus, a Palatinus Kiadó szerkesztője

– Sipos Endre képzőművész, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium művészettörténeti és festészeti tanára, a Fővárosi Pedagógiai Intézet rajz vezető szaktanácsadója

Vizuális Művészetek Kollégiuma

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

– Fabényi Julia művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

– Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke

– Baki Péter fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a Kaposvári Egyetemi Művészeti Kar Fotográfiai Tanszékének vezetője

– Bakos Istvánné, az Uránia Nemzeti Filmszínház ügyvezető igazgatója, az Art-mozi Egyesület elnöke

– Rényi Krisztina grafikusművész

– Tildi Béla belsőépítész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

– Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója

– Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész

– Ledényi Attila műgyűjtő, az EDGE Communications ügyvezető igazgatója

– Nagy Árpád Pika díszlettervező, Munkácsy-díjas képzőművész

Forrás: Index.hu

Share
▼ Lakossági tartalom ▼

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Keresés Doboz kibontása

Vendégprogramok Doboz kibontása

Fotótár Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760