A Budapesti Művelődési Központ (BMK) 2002-ben indította a Kattints rá, Nagyi! országos képzési programját az időskorúak internethasználatáért. Kísérleti jelleggel négy tizenéves, kamasz fiatal az ELTE Radnóti Gyakorló Gimnáziumból segítette az idős korosztályt, hogy eligazodjon az információs szupersztrádán. Öt alkalommal, összesen 15 órában próbálták meg összefoglalni azokat a lehetőségeket, melyek megkönnyítik az információk közötti eligazodást, célirányosabbá téve a böngészést. E programunk az Iskolai Közösségi Szolgálat előfutára lett.
A a Kattints rá, Nagyi! képzés az elektronikus kommunikáció, az internetezés és elektronikus levelezés alapjainak elsajátítására adott módot a harmadik életkorban lévők számára, megismertetve a résztvevőket az infokommunikációs eszközök használatával, az új típusú ismeretszerzés és kapcsolattartás lehetőségeivel.
Az összeállított témaköröket a Nagyik érdeklődése mentén alakították a fiúk (receptkereső oldalak, gasztroblogok, videók, Skype használat, híroldalak), hogy ezzel is közelebb hozzák a korosztályhoz a számukra nehezebben fogyasztható technikai lehetőséget. Úgy gondolták, hogy azért lehet sokkal könnyebb dolguk, mint nagyszüleik generációjának, mert ők már beleszülettek az internet világába. Ez a körülmény a tanításban egyaránt jelent számukra előnyt és hátrányt. Nehezíti, hiszen nem beszélnek egy nyelvet, és könnyíti, mert ezzel a természetességgel, amivel megközelítik az internet világát könnyebb volt átadni tudásuk egy részét a generációs különbségek ellenére.
A fiatalok egy iskolatársuk példáját követve keresték az önkéntesség lehetőségét – az ún. közösségi szolgálat ugyanis a számos hasznos tapasztalatokon kívül előnyt jelentett az érettséginél/felvételinél, illetve ha külföldi egyetemeket céloztak meg, már elvárás volt, hogy rendelkezzenek ezen a téren szerzett tapasztalatokkal.
Az órák vázlatát közösen állították össze, megfogalmazásuk szerint ők négyen „szabad, demokratikus csoport", melyben a szerepek is cserélődnek minden alkalommal, hogy lehetőségük legyen kipróbálni magukat az előadói és a csoport munkáját óra közben segítő, az ő szavaikkal – „rohangálós "–munkakörben is. Egy-egy alkalom után pedig természetesen chaten beszélték meg, mi legyen a következő óra témája, felépítése.
Mindannyian a türelmet emelték ki, mint legfontosabb tulajdonságot, amit az idősekkel való foglalkozás megkívánt tőlük. Más helyzetben ugyan képesek hamar elveszíteni a fejüket, de itt ez még sosem fordult elő. Ennek köszönhetően a közönségük nagyra értékelte, hogy a fiúk barátságosan, az idősek tempójához alkalmazkodva adták elő és osztják be az anyagot, mindezt nem egy alkalommal kókuszos sütivel is kifejezte néhány nagyi.
A foglalkozások általános sikerén túl személyes jó tapasztalatokat szereztek, melyek egyéni fejlődésüket segítették a továbbiakban, hiszen gyakorolhatták hogyan kell csoport előtt beszélni, határozottan kiállni emberek elé.
Egyikük sem tervezte akkor még, hogy olyan pályát válasszon, ahol ezt nap mint nap meg kell oldaniuk, de megfogalmazásuk szerint „ akárhová is megyünk, lesz olyan, hogy el kell mondanunk, amit akarunk".
Sok sikert kívánunk a fiúknak, hogy az itt megszerzett tapasztalatok hozzásegítsék őket céljaik megvalósításához.
Kapcsolódó cikkeink
Hasznos információk az iskolai közösségi szolgálatról
Ifjúsági Közösségi Szolgálat a Budapesti Művelődési Központban
A Köznevelési TV 6.§ (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése.
Ennek igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni. [97.§ (2)]
- Részletek
- Szülőkategória: Közművelődési szakmai szolgáltatások
- Kategória: Közművelődési szakmatár
- Megjelent: 2012. február 06
- Találatok: 3118