Egy nagyszerű projekt vette kezdetét a napokban, mely során látó személyek által felolvasott újságcikkeket tesznek elérhetővé látássérült emberek számára.
Ebben most ti is segíthettek.
A Lapról hangra projekt célja ezzel kettős. Egyrészt szeretnék kiegészíteni a látássérült emberek tájékozódási, informálódási lehetőségeit azzal, hogy érdekes újságcikkeket tesznek számukra elérhetővé, másrészt szeretnék megtalálni azokat, akik segítséget nyújtanának látássérült embereknek, de nem tudják, hogy ezt pontosan milyen módon tehetnék meg.
Lényeges, hogy bármilyen interenetes cikket, blogot, vagy a nyomtatott sajtóban megjelent írást is kiválaszthattok.
A regisztráció (ahol nem feltétlenül kell saját nevet megadni) pár percet vesz igénybe, mind a látássérültek, mind a felolvasók számára. Ezután nincsen más hátra, mint kiválasztani egy-egy cikket, azt felolvasni majd feltölteni az oldalra. A beküldött anyagokat átnézik, előzetes moderáció után jelenik csak meg. Fontos, hogy szerzői jogokat nem sérthettek meg, mivel a vonatkozó jogszabály szerint a kiadás nem üzletszerű, kizárólag a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgálja, és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg.
Két féle képpen tölthetitek fel a kiválasztott olvasmányok hanganyagait. Egyrészt mobiltelefonon keresztül, amelyik ugye rendelkezik diktafon funkcióval. A kész anyagot ezután számítógépre lehet menteni, vagy rögtön fel lehet tölteni a honlapra, vagy tovább lehet küldeni e-mailben (ha a készülék rendelkezik szolgáltatónál előfizetett vagy wifi adatkapcsolattal) a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
A számítógéppel történő rögzítéshez szükségetek van egy mikrofonra (bár a laptopok, netbookok már eleve rendelkeznek beépített mikrofonnal) és egy szoftverhez. A honlap és mi is az ingyenesen letölthető Audacity (http://audacity.sourceforge.net/) programot ajánljuk, ezt kell telepítenetek a gépre. Ezután nincsen más hátra, mint elkészíteni és elmenteni a felvételt, melyet pár másodperc alatt (egy űrlap kitöltése után) fel tudtok tölteni az oldalra.
Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ujsagcikke-latasserult-embereknek/
- Részletek
- Szülőkategória: Főoldal
- Kategória: Társadalmi felelősségvállalás
- Megjelent: 2012. január 05
- Módosítás: 2015. december 02
- Találatok: 2193