Betűméret növelése Betűméret csökkentése FacebookBMK a YouTube-onBMK az Issuu-nRSS FeedBMK HírlevélChange to English

A Georgiai Műszaki Egyetem kutatói által kidolgozott alkalmazás a Braille-írásra épül. A szakemberek szerint az Apple-, és az Android-alapú mobilkészülékekkel kompatibilis fejlesztés hatszor gyorsabb a már létező hasonló – vagyis a kijelző nézését nem igénylő – módszereknél.

A Brailletouch (Braille-érintés) elnevezésű alkalmazás lényege, hogy a felhasználóknak egyáltalán nem kell mozgatniuk a kezüket, mindössze hat ujjra van szükségük. A telefont "arccal előre" kell tartani, és a mutató-, a középső-, illetve a gyűrűsujjakkal kell begépelni a szöveget – magyarázta Mario Romero, a fejlesztés vezető kutatója. A kijelzőn a Braille-karaktereket alkotó hat pont látható: téglalap alakban elrendezve, két oszlopban.

A kutatók reményei szerint az ingyenes alkalmazás pár héten belül elérhető lesz, és nem csupán a látássérült embereknek fog segíteni, hanem azoknak is, akik a szöveges üzenetek írása közben éppen másra szeretnék használni a szemüket.

Romero hangsúlyozta, hogy a szoftver korántsem a volán mögötti SMS-írást hivatott megkönnyíteni. "Az alkalmazás használata közben koncentrálni kell" – idézte a szakembert a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala. Mint hozzátette: a Braille-írás elsajátításához nincsen szükség hosszú évekre. Csupán néhány órányi gyakorlás után a kollégáival már tíz szót is le tudtak írni egyetlen perc alatt.

A szakember szerint az alkalmazás azért is szükséges, mert a vak emberek számára egyre nagyobb szorongást okoz a mindennapokban az érintőképernyős technológiák elterjedése – a fénymásolóktól kezdve az edzőtermi gépekig –, amelyek "tényleg vakokká" teszik őket.

Forrás: Híradó.hu

Share
� Lakossági tartalom �

Keresés Doboz kibontása

BMK lakossági szolgáltatások Doboz kibontása

Társadalmi felelősségvállalás Doboz kibontása

Rólunk írták Doboz kibontása

Elismeréseink Doboz kibontása

Elégedettség mérő Doboz kibontása

Közadatkereső Doboz kibontása

1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 06/1/371-2760