beszámoló
2025. 05. 05.

KORTÁRSaság – A Miszla-Art 2024 művésztelep alkotói

A 2025. tavaszi évadban is folytatódik a BMK sorozata, a KORTÁRSaság – Villámkiállítások, amelynek keretén belül pályakezdő vagy fiatal amatőr, illetve hivatásos alkotók mutatkoznak be a kiállításmegnyitók alkalmával egy-egy interaktív beszélgetés által, amelyek során az érdeklődők közelebbről is megismerhetik inspirációkat, munkáikat, tapasztalataikat, jobban betekintést nyerhetnek egyéni világukba.

A sorozat következő alkalma április 24-én 17.30-tól került megrendezésre az óbudai Szindbád Közösségi Térben, a BMK és az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. együttműködésében.

Ezúttal egy rendhagyóbb formában valósult meg a nyitóesemény, mivel egy konkrét tematika, a magyar művésztelepek köré épült, különösen kiemelve a Tolna-megyei miszlai alkotótelepet. Az óbudai Esernyős intézménye a tavalyi évben bevezetett egy országos művésztelep-látogatási programot fővárosi kulturális és közművelődési területen dolgozók számára, amelyen a BMK néhány kollégája is részt vett, mindez megalapozta egy átfogó eseménynek és együttműködésnek a létrejöttét.

Ennek keretén belül az elmúlt évi Miszla-Art művésztelep két alkotója, Schell Réka képzőművész és Szenteleki Gábor festőművész, tanár mutatkoztak be munkáikkal a Szindbád kiállítóterében. Meséltek pályájuk kezdetéről, jövőbeni terveikről, valamint a miszlai művésztelepen megélt tapasztalataikról is, többek között arról, hogyan kamatoztatják azokat a hétköznapi életük, munkáik során.

A kiállításmegnyitót követően a művészekkel zajló interjú egy kerekasztal beszélgetéssé bővült, amelynek központi témája a hazai művésztelepek jelenlegi szerepét, jelentőségét járta körül. A beszélgetéshez csatlakozott Uszkay Tekla művészettörténész, Mayer Éva képzőművész DLA, és Kemény Vagyim, az Esernyős központ megbízott ügyvezetője, az Óbudai Anziksz főszerkesztője. A beszélgetés alatt a résztvevők megosztották tapasztalataikat a miszlai művésztelep szervezési folyamatairól és alakulásáról, a magyar művésztelepek sajátosságairól és működéséről, és szóba került egy nemzetközi magán művésztelep, a szlovákiai székhelyű Dunartcom alapításának jógyakorlata is.

A megnyitóeseményen tiszteletüket tették a Miszla-Art művésztelep alapító-házigazdái, Makay Tamás és Makayné Pál Berta is.

Időpont: 2025. április 24. (csütörtök) 17.30 óra

Helyszín: Szindbád Közösségi Tér (1033 Budapest, Fő tér 2.)

A kiállítás 2025. április 24. – május 8. között tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében (hétfő – péntek: 08.00-20.00, szombat: 9.00-20.00)

További információ:
Sarnyai Rita +36 30 650 6732, sarnyai.rita@bmknet.hu
Vadócz Zsuzsa +36 30 251 8707, kiallitas.bmk1@gmail.com

www.esernyos.hu
www.miszla-art.hu
www.dunartcom.hu

No related content