beharangozó
2025. 12. 05.

41. Vizuális Művészeti Hónap (VMH) Festészet-grafikapályázat kiállítás

A kiállítás megtekinthető: 2025. december 11. – 2026. január 20. között

A Vizuális Művészeti Hónap (VMH) pályázat- és kiállítássorozat évtizedek óta hagyományszerűen ad bemutatkozási és kiállítási lehetőségeket a budapesti amatőr alkotók számára.  

A Budapesti Művelődési Központ ebben az évben immár 41. alkalommal rendezte meg az eseményt, több fővárosi intézmény együttműködésével.  A pályázat ezúttal ismét három kategóriában került meghirdetésre, kötetlen és kötött témákban egyaránt. A már megszokott Fotó és Festészet-grafika mellett ezúttal az idei évben először a gyerekek is lehetőséget kapnak a részvételre egy külön tematika keretén belül.  

A sorozat az idei évben is a Fotó-kategóriával indult, ezt követően pedig a Festészet-grafikapályázatra nyújthatták be műveiket a jelentkezők „Vonal” témában, valamint idén ismét lehetőség nyílt kötetlen tematikával is részt venni a megmérettetésen. 

Mintegy 50 alkotó érkezett képeivel az idei pályázatra, korábbi és első ízben jelentkező érdeklődők egyaránt. A pályázat teljes lebonyolításának helyszíne immár második éve a józsefvárosi H13 Kultpont.  

A 3 tagú szakmai zsűri (Kéri Rita festőművész, Kolozsvári Krisztina, a H13 Kultpont munkatársa és Utcai Dávid festőművész) 43 alkotó közel 56 képét javasolta kiállításra, ebből 3 pályázó nyert el díjat döntésük alapján. 

A kiválasztott alkotásokból csoportos kiállítás nyílik, a megnyitón kerül sor a díjazottak kihirdetésére és nyereményeik átadására oklevelek kíséretében. 

Kiállítók: 

Arató Katalin, Bara Gabriella, Bódi Judit, dr. Bihary Tibor, Bujdosó Krisztina, Csernákné Póth-Vecsei Mária, Csatai József, Détári Gabriella, Egri Ottília, Élő Éva Magdolna, Ferenczi Judit, Fitos Györgyi, dr. Fodor Flóra, Fóris Nóra, Hegyesi Katinka, Hettinger Ágnes, dr. Horváth Márta, Horváth Zita, Kertész Terézia, Kolárovits Katalin, Ladányi Banczik Ágnes, Láng Zsanna, Lessi Jánosné, Lomen Henrietta, Lomen Lilian, Mógor Ildikó, Molnár Bence, Nádudvari Zoltán, Onestyákné Ágotai Mária, Simonné Czenki Éva, Skribek Zsolt, Szabó Bence, Szabola Éva, Szépe Tímea, Szilágyi Hedvig, Szuromi Blanka, Tárai Sándorné, Tessényi Rita, Tóth Veronika, Tuller Ágnes, Váradi Judit, Vrábel Mihályné Molnár Erika, Wimmer Ágnes 

Kiállításmegnyitó és díjátadó: 2025. december 11. (csütörtök), 18.00 óra 

A kiállítást megnyitja: Utcai Dávid festőművész 

Helyszín: H13 Kultpont (1085 Budapest, Horánszky utca 13.) 

Ajánló | H13 Kultpont 

 

A festészet-grafika pályázat eredményei elérhetőek ide kattintva

 

A kiállítás megtekinthető 2026. január 20-ig az intézmény nyitvatartási idejében: 

Hétfő-péntek: 9.00 – 19.00 óra  

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy a H13 Kultpont 2025. december 20. és 2026. január 4. között zárva tart, a kiállítás ebben az időszakban nem látogatható! 

 

További információ: 
beszámoló
2025. 11. 13.

41. Vizuális Művészeti Hónap (VMH) Fotópályázat kiállítása

A Vizuális Művészeti Hónap (VMH) pályázat- és kiállítássorozat évtizedek óta hagyományszerűen ad bemutatkozási és kiállítási lehetőséget a budapesti amatőr alkotók számára.  A sorozat az idei évben is a Fotó-kategóriával indult, amelyre 18 alkotó közel 180 képet nyújtott be. A jelentkezők a „Nyugalom” témakörében, valamint kötetlen témában is pályázhattak. 
beharangozó
2025. 11. 11.

41. VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAP 2025.

PÁLYÁZAT- ÉS KIÁLLÍTÁSSOROZAT BUDAPESTI AMATŐR ALKOTÓKNAK