beharangozó
2025. 03. 11.

Nagy-Budapest 75: A Budapesti Művelődési Központ pályázati felhívása a fővárosi fotóklubok számára

75 évvel ezelőtt, 1950. január 1-én a Budapest környéki települések fővároshoz csatolásával létrejött Nagy-Budapest. 

1949. december 20-án fogadta el a Parlament a főváros területének új megállapításáról szóló törvényt, amelynek hatályba lépésével 23 Budapest környéki települést - 7 várost és 16 nagyközséget - egyesítettek a fővárossal. Ennek értelmében Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest városok, valamint Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségek budapesti kerületekké, illetve kerületrészekké váltak. 

Az évforduló alkalmából a Budapesti Művelődési Központ pályázatot hirdet a fővárosban, különösen a csatlakozó kerületekben működő fotóklubok részére. A felhívás célja az említett városrészek még megmaradt építészeti, természeti környezetének megörökítése. Olyan fotókat várunk, amelyeken a résztvevő alkotók kerületük sajátosságait, életképeit, legkedveltebb helyszíneit, akár természeti jellegzetességeit mutatják be, vagy megemlékeznek egy-egy számukra meghatározó eseményről.  

A kiválasztott képekből, a belváros szívében szabadtéri kiállítás nyílik 2025. júniusában. A kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a 75. évforduló alkalmából az itt élők és az idelátogatók is egy átfogó, színes és mozgalmas képet kapjanak a Városról, ahol élnek, amely körülveszi őket, a környezetükről, annak olyan izgalmas elemeiről is, amelyek a hétköznapok sodrásában elkerülnék a figyelmüket, és egy pillanatnyi lassításra késztetik őket. 

Pályázati feltételek: 

  • a pályázó legyen valamelyik jelenleg is működő budapesti fotóklub aktív, illetve bejegyzett tagja;  
  • lehet amatőr, de fotóművészeti tanfolyamon/képzésen részt vevő, vagy azt már elvégzett alkotó is; 
  • klubonként összesen legfeljebb 10 db., névvel és címmel ellátott, jpeg./jpg. formátumú fotó beküldése;  
  • megfelelő minőségű, legalább 3000x4000pixel méretű 300dpi felbontású digitális fényképezőgéppel, vagy analóg képről scannelt készült képeket várunk;
  • a kép lehet montázs, kollázs, több fényképből szerkesztett kép, de nem lehet A.I. programokkal generált kép;
  • a képek készítésének technikája kötetlen.

Elbírálás:
A pályázatra készített képeket előzetesen a fotóklubok vezetői vagy szakértői bírálják el klubtevékenységükön belül, ezt követően ők továbbítják az általuk legjobbnak ítélt, 10 db fotót a BMK részére a hivatalos jelentkezés menete szerint.  
A fotók előhívását, annak költségeit és kiállításra való előkészítésüket, installálásukat a BMK biztosítja!

A pályázaton való részvétel ingyenes! 

Regisztrálni és a pályaműveket beküldeni ide kattintva lehet. 

Beküldési határidő: 2025. május 15. (csütörtök) éjfél!

További információ:  
Sarnyai Rita +36 30 650 6732, sarnyai.rita@bmknet.hu 
Vadócz Zsuzsa +36 30 251 8707, kiallitas.bmk1@gmail.com 

Nincs kapcsolódó tartalom