A magyar költészet napja – Kortárs Verselő versmondó verseny
2026. április 22-én hetedik alkalommal került megrendezésre a budapesti általános és középiskolás diákoknak szóló versmondó verseny.
A Budapesti Művelődési Központ a versenyt a magyar költészet napjához, József Attila születésnapjához (április 11.) kapcsolódóan hirdette meg. A jelentkezők életkoruk szerint három kategóriában indulhattak: általános iskolai alsós, felsős, illetve középiskolai kategóriában. Egy iskolából korcsoportonként legfeljebb 2 fő jelentkezhetett, lehetőséget biztosítva arra, hogy minél több intézmény képviseltesse magát a programon. A legkisebbek korcsoportjában az érdeklődök száma ismét több volt, a visszajelzések szerint iskolájukban előválogatót tartottak, így a versenyre a legjobban sikerült produkciókkal érkeztek a diákok.
Az Eötvös10 Művelődési Ház immár másodszor adott otthont az eseménynek, belvárosi elhelyezkedése miatt ez a helyszín a külvárosi kerületekből érkezőknek is megfelelőnek bizonyult.
A verseny kiváló platformot teremtett a diákoknak a szereplésre, az egymással való találkozásra, megmérettetésre és kiváltképp önmaguk kifejezésére. A szabad versválasztás lehetősége is ösztönzőleg hatott rájuk. A versenyfelhívás szerint erre vonatkozóan csak egyetlen kitétel volt, hogy ma élő kortárs költőtől lehetett verset választani.
Wiegmann Alfréd, a zsűri elnöke köszöntőjében sikeres szereplésre biztatta a résztvevőket. A szakmai zsűri további két tagja: Erdős Virág költő és Kövesi Zsombor színész bemutatkozásuk alkalmával mindketten a jó előadásmód fontosságára hívták fel a figyelmet, hiszen a versmondók előadásmódja alapvetően határozza meg, hogyan jut el a költemény üzenete a hallgatósághoz, mivel a vers nem csupán szöveg, hanem „hangzó művészet”. Ahogy Kövesi Zsombor fogalmazott „nem lehet a verset másként kezelni, mint monológként, és nem szavalni kell, hanem elmondani és közölni a vers mögötti tartalmat. Megszólaltatni a karaktert, aki a verset mondja.” A hiteles előadásmód kulcsa, hogy a versmondó értse és átélje a verset, a hangsúlyok, a tempó és a hangerő megfelelő megválasztásával, kerülve a túljátszást. A versenyzők három korcsoportban (6–10; 11–14 és 15–18 évesek) léptek pódiumra. A közkedvelt versek, mint például a mindhárom korcsoportban elhangzó Erdős Virág Négyeshatos című verse mellett, kevésbé ismert költők versei is elhangzottak (például Krusovszky Dénes, Varga Melinda, Artmüller Ágnes és Such Judit Nikolett és még sorolhatnánk)
Összesen 39 diák 26 fővárosi általános és középiskolából mérettette meg magát a zsűri és a közönség előtt.
Minden korcsoportban az első 3 helyezett könyvutalványban és oklevélben részesült, továbbá hat különdíjasnak is járt oklevél és könyvutalvány. A többi résztvevő emléklapot kapott.
A verseny népszerűsége töretlen, az új tehetségek mellett évről-évre visszatérő jelentkezők is vannak, fejlődésük szemmel látható a zsűri és a közönség számára.
Továbbra is bátran ajánljuk minden szavalói ambícióval rendelkező diáknak, hogy induljon el ezen a versenyen. Számos olyan tapasztalat szerezhető egy-egy alkalommal, amely később is jól kamatoztatható egy-egy fellépés alkalmával.
A versmondók produkcióit szakértő zsűri bírálta el.
Zsűritagok:
• Erdős Virág, József Attila-díjas író, költő, a Magvető Kiadó szerzője
• Kövesi Zsombor, színész, az Örkény Színház társulatának tagja
• Wiegmann Alfréd, rendező és televíziós szakember, a zsűri elnöke
A zsűri összesen 15 versenyzőnek ajánlott meg díjat és oklevelet.
Díjazottak:
6–10 éves korcsoport
• I. hely
Jurányi Lujza (10)
Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 3.o.
• II. hely
Jacsó Kristóf Nataniel (10)
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola 3.o.
• III. hely
Szalontay Anna Zsófia (9)
Krúdy Gyula Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 3.o.
• Különdíjasok:
Papdeák-Vizvári Sára (10)
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 4.o.
Takarics Alíz (7)
Csillaghegyi Általános Iskola 1.o.
11-14 éves korcsoport
• I. hely
Mészáros Mirjam (14)
Budapest VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola 8.o.
• II. hely
Gajárszki Véda Franka (12)
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium 5.o.
• III. hely
Spitz–Hada István (11)
Terézvárosi Magyar- Angol, Magyar- Német Két Tannyelvű Általános Iskola 5.o.
• Különdíjasok:
Szilágyi Tamara (14)
Németvölgyi Általános Iskola 8.o.
Tóth Fanni Karolina (13)
Budapest VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola 7.o.
15-18 éves korcsoport
• I. hely
Szentpétery Zsófia (17)
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 11.o.
• II. hely
Hujber-Khell Noel (17)
Újpesti Bródy Imre Gimnázium 11.o.
• III. hely
Pol Vera (16)
Vörösmarty Mihály Gimnázium 9.o.
• Különdíjasok:
Sándor Enikő Anna (16)
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 10.o.
Sütő Sára (18)
Újpesti Bródy Imre Gimnázium 12.o.
Gratulálunk a díjazottaknak és a verseny résztvevőinek! Köszönjük a szülők és felkészítő pedagógusok segítségét és támogatását!