Nemzetközi film- és forgatókönyvíró workshopokon vettek részt a BMK által delegált fiatalok
A Budapesti Művelődési Központ szervezésében magyar fiatalokból álló delegáció vett részt a lengyel FILMFORUM Association által koordinált nemzetközi filmes és forgatókönyvíró projektben.
A fiatal alkotók két, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektben is kipróbálhatták magukat.
Párbeszéd és jelenlét – Nemzetközi kisfilmek a TOGETHER projektben
A TOGETHER projekt keretében a résztvevők olyan rövidfilmes alkotások létrehozásában működtek közre, amelyek a mai fiatalok legégetőbb társadalmi és kommunikációs kérdéseire reflektálnak:
- Say it! („Mondd ki!”): A kisfilm a személyes kommunikáció hiányára és a beszélgetések fontosságára hívja fel a figyelmet. A történet a hangzás és a csönd tudatos használatával mutatja be, miként válik a feszült hallgatás egyre terhesebbé két ember között.
- Memories („Emlékek”): A résztvevők saját telefonos videóikból vágott rövidfilmje azt a kérdést járja körül, hogy a digitális tartalomgyártás és a folyamatos rögzítés mellett mennyire tudunk valóban jelen lenni a pillanatban, és megélni a saját emlékeinket.
Európai humor és pitching a Young Scriptowski forgatókönyvíró workshopon
A Płockban, a BiG Festivalowski keretében megrendezett Young Scriptowski komédiai és forgatókönyvíró workshopon lengyel, olasz, litván és magyar fiatalok dolgoztak együtt. A workshop célja az volt, hogy megtalálják a különböző kultúrákon átívelő, univerzális humorforrásokat. A nemzetközi csapatok forgatókönyv-vázlatokat (treatmenteket) készítettek, majd a projekt zárásaként elismert szakemberekből álló zsűri előtt mutatták be (pitch-elték) filmötleteiket.
A Budapesti Művelődési Központ büszke arra, hogy nemzetközi partnereivel együttműködve lehetőséget biztosíthat a fiatal tehetségek kibontakozására, a nemzetközi tapasztalatszerzésre és a közös alkotómunkára.
Together: https://filmforum.pl/en/we-record-memories-but-do-we-really-remember-them-memories/
Young Scriptowski: https://filmforum.pl/en/on-the-trail-of-european-humour-wrapping-up-young-scriptowski/