beszámoló
2026. 04. 08.

Új helyszínen az A Mi Kultúránk (AMiK) Rövidfilmfesztivál

Az AMiK – A Mi Kultúránk Rövidfilmfesztivált idén, március 14-én nyolcadszor rendezte meg a Budapesti Művelődési Központ, az Art + Cinemában. Az új helyszín családiasabb légkört teremtett a fesztiválnak. 

A 2025-ben kiírt felhívásra beküldött filmek közül 33 rövidfilm került be a versenyszekcióba, melyek közül a három tagú zsűri választotta ki a nyertes kisfilmeket.     
A rövidfilmfesztivál célja, hogy elsősorban fiatalok filmes eszközökkel fogalmazzák meg, milyen értékek fontosak számukra a hétköznapokban, a fesztivál szintén várta azokat az alkotásokat, melyekben Budapest is szerepet kap, kisebb-nagyobb mértékben. Ebben a témában indítottuk útjára a Budapest díjat, melyet az a rendező kapott meg, aki a legjobban tudta rövidfilmje lélegző részévé tenni fővárosunkat. A Budapest díjat Komjáti Gabriella, a Budapesti Művelődési Központ igazgató helyettese adta át. 

A nyertesekről három fős zsűri döntött: Kecskés Karina színésznő, Módy Luca animációs oktató, illusztrátor és Csizmazia Gábor rendező, filmkritikus, valamint az „A hetedik sor közepe” filmes online blog főszerkesztője. 
A VIII. A Mi Kultúránk Rövidfilmfesztivál díjátadója március 14-én, 16.00–17.00 óra között zajlott le.  
Az idei évben minden díjazott egyedi, öntött bronzplakettet, mely Krajcsovics Károly ötvös iparművész munkáját dicséri, valamint 100 000 Ft-os Fotoplus utalványt kapott. 

A VIII. A Mi Kultúránk (AMiK) Rövidfilmfesztivál díjazottjai:

  • A legjobb dokumentumfilm: Kiss Dominika – Ennyi az élet?   
    A „That's Life?” című dokumentumfilm egy 33 éves, négygyermekes anya történetét meséli el, aki fél éve szexmunkából tartja el magát. A film a legapróbb mindennapi részleteken keresztül hoz minket közelebb hozzá: kávéfőzés, sminkelés, valamint kis lakásának előkészítése egy ügyfél érkezésére. Nyíltan beszél életének meghatározó pillanatairól és érzelmeiről, amelyek révén megismerhetjük Réka legsebezhetőbb, legbelsőbb énjét. A látszólag hétköznapi cselekvések mögött fokozatosan kibontakozik egy megható történet – egy nőé, aki nem ítéletet, hanem megértést keres, miközben őszintén mesél a szégyenről, a küzdelmekről és mindarról, amit el kellett viselnie.

  • A legjobb animációs rövidfilm:  Tudisco Júlia – A madár gyermekei 
    Egy kitalált, mitológiai film bolygónk születéséről és pusztulásáról. A film a bolygón zajló eseményeket két naiv istenalak szemén keresztül mutatja be: egy vad lányén, aki a teremtés erejével rendelkezik, és egy félénk fiúén, aki a pusztítás erejével bír. Ez nem a „gonosz” és a „jó” közötti küzdelem, hanem két egymással egyenrangú fél közötti játék a harmónia megtalálásáért, amely úgy tűnik, jól működik, amíg egy új tényező nem kerül a történetbe: az emberi faj.

  • A legjobb élőszereplős rövidfilm: Ganzer Olivér – Tie-Break    
    Egy baráti teniszedzés heves küzdelemmé válik, amikor két játékos (akik egyben testvérek is) versengeni kezd az apjuk (aki egyben az edzőjük is) elismeréséért.

  • Budapest kategória győztes: Peresztegi Hanna – Kimondott Szavak 
    A rövidfilm, Kimondott Szavak, az otthon és a honvágy érzésének komplexitását mutatja be egy külföldi kollégista szemszögéből, aki otthagyta a kényelmes buborékját hogy felfedezze a világnak egy új szegletét.   

Nincs kapcsolódó tartalom