Nagy-Budapest 75” – fotópályázat kiállítás
1949. december 20-án fogadta el a Parlament a főváros területének új megállapításáról szóló törvényt, amelynek hatályba lépésével 23 Budapest környéki települést – 7 várost és 16 nagyközséget – egyesítettek a fővárossal. Ennek értelmében Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest városok, valamint Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségek budapesti kerületekké, illetve kerületrészekké váltak.
Az évforduló alkalmából a Budapesti Művelődési Központ pályázatot hirdetett a fővárosban működő fotóklubok számára, amelyen 7 klub összesen 70 fotóval vett részt. Az alkotások között megtalálhatóak táj- és épületfotók, a kerület részek egy-egy jellegzetessége, illetve izgalmas életképek is, amelyeket a pályázók saját lakókörnyezetükben, életterükben hoztak létre.
A beérkezett művekből 2025. júliusában „Nagy-Budapest 75” címmel átfotó csoportos kiállítás nyílt a Jane Haining Rakparton, amelynek egy együttműködés által biztosított BKV busz belső tere adott otthont.
A képek különleges összeállításokban, kasírozott habkartonokra szerkesztve láthatóak, a teljes kivitelezés – a nyomtatástól egészen az installálásig – a CEWE Magyarország Kft. munkája.
Intézményünk célja, hogy vándorkiállításként a képanyag időről-időre minél több, változatos fővárosi helyszínen bemutatkozhasson, különös tekintettel a csatlakozó kerületekre és a pályázó fotóklubok működési helyszíneire. A „Nagy-Budapest 75” fotókiállítás következő helyszíne ezúttal az Autikum – Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ.
A kezdeményezés lényege, hogy a 75. évforduló alkalmából az érdeklődők az alkotók szemszögén keresztül egy színes és mozgalmas képet kapjanak a városról, az őket körülvevő környezetről, izgalmas, eddig nem látott elemekre is felhívva a figyelmet.
Megnyitó:
Időpont: 2025. október 7. |kedd| 17.00 óra
Helyszín: Autikum – Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ (1089 Budapest, Bíró Lajos utca 64.)
A kiállítást megnyitják:
Zoboki Zoltán, a CEWE Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
és Csendes Péter, az ASD Focus Club vezetője
A program házigazdája: Vadasné Tóth Mária
Kiállítók:
- ASD Focus Club: Hanák József, Joel Van Hoye, Nagy Dániel, Petrás Bence, Rajczy Mátyás
- Budafoki Fotóklub: Hell Ferenc, Inczédi Zsuzsanna, Kugler Ferenc, Laszlovszky István, Müller Anikó, Németh Gyula, Pató Ferenc, Sörös Richárd, Dr. Vankó András, Zách Ágoston
- Stemmer Ferenc Fotóklub (Csepel): Berta Béla, Bíró Ferenc, Kóródi Zsuzsa, Kiss Sándor
- Stemmer Ferenc Fotóklub (Pesterzsébet): Hodossy Ilona, Sághi József
- Kispesti Fotókör: Krizsán Irén, Németh Ferenc, Papp Gábor, Káposztás Nikoletta, Horváth Péter, Gábriné Marzena, Koskovics Zoltán, Pusztay Nikolett, Varga János
- Vörös Dóra
- Rákosmente Fotóklub: Göndör László, Gyurácz Lőrinc, Sági Ági, Szedő Iván, Fogarasi László, Kiskarándi Nánási Ilona
- Reflex Fotóklub: Bernáth Alex, Farkas Imre, Mészáros Csaba, Nagy Gyula
Az esemény az Autikum KULTKEDD-sorozatának keretén belül valósul meg.
A kiállítás létrejöttét a CEWE Magyarország Kft. támogatta.
A kiállítás az intézmény nyitvatartási idejében tekinthető meg: kedden, szerdán és csütörtökön 10.00–15.00 óra között. Előzetes egyeztetés ajánlott (kapcsolat: hello@autikum.hu).
Vadócz Zsuzsa +36 30 251 8707, kiallitas.bmk1@gmail.com
www.autikum.hu